42 365 nap: Ma  (2022)

Érdekes volt a fogadtatása 2020-ban a lengyel erotikus thrillernek, a 365 napnak. A film elég vegyes, de inkább negatívba hajló kritikák sorát kapta, mellé pedig hatalmas nézettséget. Nem is volt kétséges, hogy a Netflix beruház a folytatásba, hiszen nekik azért az utóbbi tényező sokkal fontosabb. A második rész, a 365 nap: Ma nemrég debütált a legnagyobb streaming szolgáltatónál, de máris arról érkeznek a hírek, hogy mikor bővülhet trilógiává a sorozat.

A második rész nagyjából megismételte az elsőt abból a szempontból, hogy a Netflix egyik legnézettebb filmje jelenleg, de cserébe ez is pocsék kritikákat kap. Míg az első film a Rotten Tomatoes oldalán a kritikusoktól 0 százalékot, a rajongóktól pedig 29 százalékot kapott, addig a folytatás a kritikusoktól szintén 0-t, a rajongóktól pedig 19 százalékot tud felmutatni. Itt a Mafabon az első film 54, a második pedig 34 százalékot kapott…

Akik viszont rákattantak az erotikus történetre, bizonyára örömmel hallják, hogy garantáltan trilógiává fog bővülni kedvencük. Ez már csak azért is biztosra vehető, mert a második és a harmadik filmet egyszerre forgatták le még 2021-ben. Vagyis legfeljebb az utómunka lehet hátra és csak a Netflixen múlik, hogy mikorra időzítik a premiert. Mivel a második részt sem vezették fel túl hosszú reklámhadjárattal, így a harmadik film is kb. bármikor megjelenhetne. A legnagyobb esély mégis arra van, hogy 2023 tavaszán fog debütálni, mivel az elődei is rendre március-április környékén érkeztek meg.

Ami pedig a történetet illeti – itt némi spoiler következik! – kegyetlen fordulatokra számíthatunk. A regényben Massimónak döntenie kell, hogy Laura vagy a gyermekét menti meg. Ő a nő mellett dönt, de ezzel Laura mély gyászba zuhan, amiből egyenes az út az alkoholizmusba. Önpusztításából végül egy kutya és Nachóval újra fellángoló szenvedélye rángatja ki, ám az eddigre már drogfüggő Massimo ezért dühbe gurul és megöli a kutyát. Ennek ellenére mégis sikerül féltékenységgel visszaédesgetnie magához, hogy aztán újra a rabjává tegye. Végül Laura megszökik tőle és újra Nachónál talál menedéket, akivel összeházasodnak és újra teherbe esik.

Mivel a filmadaptáció több ponton is eltér a regénytől (főleg Laura terhességét illetően), így valószínűleg a fenti cselekmény is változni fog, hogy jobban illeszkedjen a filmes előzményekhez. Ha még nem láttad a franchise eddigi két részét, a mafabos adatlapokról rögtön el is indíthatod őket a 'Lejátszás a Netflixen'-mezőre kattintva (itt és itt), amennyiben van előfizetésed a Netflixen.

Bár az első és a második részben is minden szexjelenet csak imitált, ebben a listánkban 11 olyan filmet gyűjtöttünk össze, amelyekben nem szimulálták a légyottokat.