5 egy helyszínen játszódó horror a karantén idejére

Amióta tart a koronavírus-járvány, az emberek pedig kénytelenek otthon ülve elütni az időt, mi is igyekszünk mindenféle ajánlásokkal segíteni nektek. Volt már szó a legjobb Mad Max-szerű filmekről, a legjobb világvége filmekről (az nem ugyanaz?!) és a legjobb új horrorokról is. Most is horrorfilmeket hoztunk, tipikusan olyanokat, amikbe a jelen körülmények között könnyebb beleélni magunkat.

Öt olyan horrorfilmről van szó, amelyek egyetlen helyszínen játszódnak. A főszereplők éppúgy be vannak zárva egy-egy házba vagy intézménybe, mint most mi is. Az alábbi filmeket most online is meg lehet nézni.

A sort egy mára klasszikussá vált sci-fi-horror nyitja, a Kocka. A ’97-es alkotás hat ismeretlenről szól, akik egy fura helyen, egy egymáshoz kapcsolt kockákból álló börtönben tér magához. Hamar kiderül, hogy minden egyes kocka más és más csapdát rejt, a kiutat pedig senki sem tudja, merre kell keresniük. A film két folytatást is kapott, de a legnagyobbat egyértelműen az első rész durrant közülük.

A második film már jóval fiatalabb, 2015-ben mutatták be a Zöld szobaot. Ebben egy sokadrangú punk banda utolsó véres fellépésének lehetünk szemtanúi. Miután lemondták egy fellépésüket, egy rajongójuk meghívja őket egy erdő mélyén eldugott neonáci klubba, hogy ott zenéljenek. Ám pechükre szemtanúi lesznek egy gyilkosságnak, és ettől kezdve ők a következő célpont.

Jöjjön ismét egy klasszikus az előző évezredből: ’90-ben mutatták be Az élőhalottak éjszakája zombifilmet, amely valójában egy ’60-as George A. Romero mozi remake-je volt. Utóbbiban is nagyon figyeltek a történethűségre, de jóval modernebb köntösben. A sztori egy csapat idegenről szól, akik egy hirtelen kitört zombi-apokalipszis elől egy egyszerű családiházban barikádozzák el magukat. Természetesen helyzetük kilátástalan.

A zombik után jöjjenek fura, ismeretlen földalatti lények, a 2005-ös A barlangból. Egy csapatnyi kalandvágyó fiatal nő barlangászni indul, ám nem sejtik, hogy egyikük heccből egy még feltáratlan barlangba viszi őket. Egy baleset elzárja a visszafelé vezető utat, így csak előre mehetnek a talán végül zsákutcában végződő alagutakban. Ez már önmagában is kész horror lehet egy klausztrofóbiás nézőnek, de aztán egyszer csak felbukkannak vérszomjas lények is, amik a lányokra vadásznak. Menekülni pedig nem nagyon van hova.

Az utolsó film nem csak horrorként, de akár vígjátékként is megállná a helyét – persze már csak mai szemmel nézve. 1986-ban, mikor bemutatták a Rémület a bevásárlóközpontban című horrort, még akár ijesztő is lehetett a gondolat. A sztori ugyanis egy szupermodern bevásárlóközpontban játszódik, ahol csúcstechnológiás őrrobotok járőröznek zárás után. Néhány fiatal bent reked az épületben, a robotok pedig vadászni kezdenek rájuk. E robotok viszont mai szemmel finoman szólva is mókásnak hatnak.

És jöjjön még egy ráadás is a végére: 2008-ban mutatták be a Tüske című horrort, amely egy útszéli benzinkúton játszódik. A főszereplő párost egy veszélyes bűnöző és drogfüggő barátnője rabolja el, ám hamarosan egy még náluk is nagyobb fenyegetéssel kell megküzdeniük: egy idegen lény támad rájuk, amely tüskéivel behatol az ember testébe és miközben belülről felfalja azt, még irányítani is tudja.