Úgy tűnik, hogy Johnny Depp filmes karrierje sokkal nagyobb veszélyben lehet, mint azt korábban gondolhattuk volna.
A színész válása körül kirobbant botrány miatt nem csupán Jack Sparrow szerepét veszítette el, hanem a Warner Bros. is távozásra bírta a Legendás állatok és megfigyelésük film szériától, amelyben Gellert Grindelwaldot alakította.
A rajongók továbbra is kiállnak Depp mellett, ám ez látszólag nem igazán győzi meg a nagyobb stúdiókat, így kérdéses, mikor kaphat újra nagyobb szerepet kedvenc sztárjuk. Ahogy arról már korábban egy kisebb pletyka erejéig hallani lehetett, a Netflix Tim Burtont bízta meg az Addams Family Wednesday című spin-off sorozat elkészítésével.
Burton pedig Gomez szerepét egyenesen Deppre bízta volna, a legfrissebb hírek szerint a Netflix azonban erre enyhén szólva sem adta az áldását. A streaming szolgáltató a legutóbb a Cukorfalatokkal váltott hatalmas felháborodást a nézők körében, így könnyen lehet, hogy nem szívesen kockáztatnak meg egy újabb esetleges botrányt Depp castingolásával.
A Legendás állatok és megfigyelésük 2 története 1927-ben veszi majd fel a fonalat, néhány hónappal azt követően, hogy sikerült foglyul ejtenie a sötét varázslót, Gellert Grindelwaldot. Csakhogy Grindelwald ígéretéhez híven megszökött a fogságból, és új követőket kezdett gyűjteni maga köré, hogy behódolásra kényszerítse a varázstalanokat. Az egyetlen, aki megállíthatja nem más, mint egykori legjobb barátja, Albus Dumbledore, aki egykori diákjától, Newt Scamandertől kér segítséget. A kaland során újra keresztezi egymást Newt és Tina, valamint Jacob és Queenie sorsa is. A New Yorktól, Londonon át Párizsig vezető események közepette Newtnak új veszélyekkel is szembe kell néznie a megosztott varázsvilágban, de a történések hűségét is próbára teszik majd.