A tragikus sorsú legenda: 81 éve született John Lennon

John Ono Lennon (eredeti nevén John Winston Lennon) a mai napon 81 éve, 1940. október 9-én született Liverpoolban, Angliában. A zenetörténet egyik legnagyobb alakja a Beatles tagjaként vált világhírűvé. Lennon apa nélkül, jórészt nagybátyjánál és nagynénjénél nőtt fel. 11 évesen anyja tanította meg bendzsózni, első gitárját 16 évesen kapta.

Képzőművészeti egyetemet kezdett el, itt ismerte meg első feleségét, Cynthia Powellt. Paul McCartney-val 1957-ben, Lennon első együttese, a Quarrymen koncertjén találkoztak, Paul McCartney pedig hamarosan csatlakozott, majd 1960-ban a Beatles néven működtek tovább. A többi már zenetörténelem: Brian Epstein producer 1962-es csatlakozásától az együttes világhírnévre tett szert.

A remek humoráról ismert zenész nehezen viselte a népszerűséget: Help! című számuk például valódi segélykiáltás a rajongók ellen, akik visításukkal elnyomták a zenét. Megjegyzése, miszerint a Beatles népszerűbb Jézusnál, Amerika-szerte tüntetéseket idézett elő. 1966-ban Lennon LSD-függővé vált, és távozását fontolgatta. Ez idő tájt az Egy nehéz nap éjszakája (1964) és a Help! (1965) klipjeiben láthattuk.

Szerepet vállalt a második világháborús fekete komédiában, a Hogyan nyertem meg a háborút (1967) című filmben. A Beatles tagjai által rendezett Magical Mystery Tour című tévéfilm ebben az évben viszont óriási bukta volt. Az 1968-as szuperkoncertről készült filmben, a The Rolling Stones Rock and Roll Circusban csak a kiadás évében, 1996-ban láthattuk. Lennon 1969-ben hagyta ott a Beatlest, konfliktusaik még sokáig nem rendeződtek el.

Szólókarrierje sikeresen kezdődött. Feleségével, Yoko Onoval készített közös albumuk 1970-ben jelent meg, majd 1971-ben megírta egyik legismertebb dalát, az Imagine-t.

Háborúellenes és menekültvédő aktivistaként is tevékenykedett, illetve újabb albumokat adott ki 1975-ig, amikor fia, Sean születésével visszavonult a közélettől. Új lemezét, az 1980-as Double Fantasyt a kritikusok unalmasnak találták.

Lennon 1980. december 8-án New York-i lakásuk előtt gyilkosság áldozata lett, amikor egyik csalódott rajongója, Mark David Chapman lelőtte.

Lennonnak két gyereke született. Cynthia Lennonnal 1962 és 1968 között, a képzőművész és zenész Yoko Onoval pedig 1969-től haláláig voltak házasok.