Az Egyik kopó, másik egy sorozat reboojta kinyírja Tom Hanks karakterét, és még gagyinak is tűnik (előzetes)

Szinte minden rajongót lázban tart a gondolat, hogy folytatást kaphat Tom Hanks kultikus filmje, az 1989-ben megjelent Egyik kopó, másik eb. A Disney kapott is az alkalmon, közel 32 év után pedig elkészítette a film sorozatváltozatát.

Még mielőtt azonban bárki pezsgőt bontana, el kell mondanunk, hogy igencsak csekély az esélye annak, hogy maga Tom Hanks is felbukkan a történetben, hiszen az előzetes épp Scott Turner halálhírét helyezi középpontba, így Butch ismét új gazdához kerül, nem máshoz, mint Scott fiához.

Az apa egy megható levelet is hagy fiának, amelyben következőket írja: “Tudom, hogy nem szereted a kutyákat, de minden jó és fontos dolog, ami a későbbiekben velem történt az életben, azt annak köszönhetem, hogy lett egy kutyám.”

Igen megható felütése ez egy történetnek, bár egyelőre kérdéses, mit szólnak majd mindehhez a nézők. A Turner & Hooch július 21-én debütál a Disney+ műsorkínálatában.