A Stephen King-rajongók egyre inkább dörzsölhetik a tenyerüket, és igazán elégedettek lehetnek azzal, amerre a dolgok haladnak mostanság - Jessica Chastain ugyanis örömmel csatlakozott az Az – 2. fejezet stábjához, és arról sem felejtkezett el, hogy ezt az Instagramon is megemlítse.
A színésznő posztjában egy kép látható, amelyen Chastain és Sophia Lillis arcát montírozták egybe – ami talán még a kétkedőket is meggyőzi arról, hogy a színésznő a tökéletes választás a felnőtt Beverly megformálására.
A második fejezet forgatására a stáb nagyja visszatér: az előző Azzal kasszát robbantó Andy Muschietti ül majd a rendezői székbe (és aki amúgy dolgozott már együtt Chastainnel, így nagy szerepe van abban, hogy a színésznő bevállalta a szerepet), a forgatókönyv pedig ismét Gary Dauberman kezeibe kerül. Ha az első részből indulunk ki, akkor ismét egy, a regényhez hű, feszült és izgalmas filmet kapunk majd.
Bár a következő rész cselekménye 27 évvel később veszi fel a fonalat, amikor a már felnőtt csapat visszatér Derrybe, hogy végleg leszámoljon a várost terrorizáló démonnal, az első rész gyerekszereplői is helyet kapnak majd a filmben, visszaemlékezések és nosztalgiázások formájában.
Chastain mellé olyan sztárok csatlakoztak még a stábhoz, mint James McAvoy, Bill Hader és Isaiah Mustafa - és természetesen ismét Bill Skarsgård alakítja majd a gyerekevő bohócot.
Az első rész nagy sikerére való tekintettel a stúdió és a stáb valószínűleg még jobban ügyel majd a titoktartásra, így arra ne számítsunk, hogy elözönlik majd az internetet a forgatási képek vagy a lesifotók – ám a színészek szerencsére gondolnak a rajongóikra, és biztos kapunk majd tőlük egy-két, hasonlóan bensőséges és színfalak mögötti pillanatot.
Chastain mellet McAvoy is megosztott egy képet, amelyen a közös bandázáson készült polaroidok láthatók. Az lejön belőlük, hogy nagyon jó lehet a produkció részének lenni – és ez talán garancia arra, hogy mi is olyan végeredményt kapunk, amit (bizonyos értelemben) jó megnézni.
Snapped IT. #itmovie #thedisapearanceofthemoviesweshot #itmovie????
Jún 28., 2018, időpont: 1:36 (PDT időzóna szerint)
DAY 1 ✔ #BeverlyMarsh #ITmovie???? ???? credit @itthemovie2019
Jún 27., 2018, időpont: 5:06 (PDT időzóna szerint)