Váratlan és meglehetősen bizarr fordulat állt elő Blake Lively és Justin Baldoni (galériánkban) pereskedésében.
Baldoni ügyvédje, Bryan Freedman elszánt védelemre alapoz a jogi eljárás során. Freedman nemrégiben 250 millió dolláros rágalmazási pert indított a The New York Times ellen, azzal vádolva az újságot, hogy Blake Lively és csapata félrevezető történeteket közöltek Baldoniról.
Freedman nem mellékesen a szórakoztatóipar egyik legmegosztóbb ügyvédje, aki korábban épp Baldoni ellen pereskedett. Egy 2021-es, azóta már lezárt ügyben, amelyről korábban nem számoltak be, egy cisztás fibrózisban szenvedő személyt képviselt, aki szerepelt a Baldoni által gyártott és vezetett My Last Days című doku-sorozatban, amely halálos betegségben szenvedő fiatalokról szólt.
Freedman akkor azt állította, hogy Baldoni 2019-es rendezői debütálása, a Két lépés távolság lenyúlta ügyfele, Travis Flores forgatókönyvét, a Three Feet Distance-t. Most úgy tűnik, azóta sikerült fátylat borítani a múltra.
A Bladoni-Lively ügyben azóta több fordulat is történt, legutóbb maga Baldoni állt elő videófelvételekkel, amelyekkel az ártatlanságát kívánja alátámasztani, erről bővebben ITT olvashattok.
Az It Ends With Us - Velünk véget ér, amelyen Lively és Baldoni együtt dolgozott, egyébként mától elérhető a Max kínálatában. Csekkoljátok a film előzetesét, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!

Lily (Blake Lively) új fejezetet kezdett az életében. A fájdalmas emlékekkel és kihívásokkal teli gyermekkora ellenére sikerült felülemelkednie a múltján, Bostonba költözött,... több»
Szereplők: Blake Lively, Justin Baldoni, Jenny Slate, Brandon Tyler Sklenar, Emily Baldoni