Emily Baldoni 1984. augusztus 3-án született Emily Fuxler néven a Svédországban található Uppsalaban. A kétezres évek végén kezdett tévésorozatokban szerepelni. Első filmszerepét 2008-ban, a Killer Pad című horrorban kapta, melyben Lucyt alakította. Ugyanebben az évben szerepelt még a Nyolc prédában, melyben Bebet játszotta. 2009-ben egy romantikus vígjátékban, az Excsajok szellemében tűnt fel Nadja szerepében. Szintén 2009-ben szerepelt még a Mutánsok szigetében, melyben főszerepet játszott. 2013-ban az Összefüggésben... Több
Emily Baldoni 1984. augusztus 3-án született Emily Fuxler néven a Svédországban található Uppsalaban. A kétezres évek végén kezdett tévésorozatokban szerepelni. Első filmszerepét 2008-ban, a Killer Pad című horrorban kapta, melyben Lucyt alakította. Ugyanebben az évben szerepelt még a Nyolc prédában, melyben Bebet játszotta. 2009-ben egy romantikus vígjátékban, az Excsajok szellemében tűnt fel Nadja szerepében. Szintén 2009-ben szerepelt még a Mutánsok szigetében, melyben főszerepet játszott. 2013-ban az Összefüggésben ismét főszerepet kapott. 2019-ben az egyik ápolónőt, Julie-t formálta meg a Két lépés távolságban.
Több tévésorozatban is epizódszerepet kapott. 2009-ben a Helyszínelők két részében játszotta Pam Harrist, 2010-ben A hős legendájának három epizódjában szerepelt. 2014-ben a Végzetes bizonyíték négy epizódjában személyesítette meg Nancy Davist, 2015 és 2019 között a Szeplőtelen Jane több epizódjában is feltűnt.
A színésznő 2013-ban ment feleségül Justin Baldoni színészhez, akinek a nevét is felvette. A párnak egy lánya és egy fia született.
(Puncs)