A Black Adam az idei év egyik legjobban várt szuperhősfilmje volt, mely nem sokkal a mozis premier után mától már streamelhető is a Telekom TV GO-n. De érdemes látnod, ha még nem nézted meg?
Jaume Collet-Serra rendezéséhez kritikái alapján a produkció mindössze 39 százalékos értékeléssel “büszkélkedhet” a RottenTomatoes kritikagyűjtő portálon, ami rendkívül gyenge értékelés DC produkciók mezőnyében. Ugyanitt azonban a nézők 89 százalékra értékelték, míg a Magyar Filmadatbázisban a hazia nézők összesített értékelése 68 százalékot mutat.
A Variety magazin kritikusa, Peter Debruge egyébként meglehetősen elnéző volt a filmmel, mint írja “a Black Adam célja, hogy bevezetést adjon a címszereplőnek, hogy a jövőben csakugyan méltó ellenséggel tudjon szembenézni”.
A kritikusok többsége viszont kevésbé volt ennyire elnéző. A The Hollywood Reporter kritikusa, John Defore azt írta, hogy “érezhető, hogy nagy szenvedéllyel készült a film, ugyanakkor reméli, hogy a jövőben egy kevésbé kiszámítható történetet kapunk”.
Az IGN kritikájában Joshua Yehl kiemeli, hogy “a film tele van kidolgozatlan karakterekkel, ismétlődő akció jelenetekkel, illetve a hőssé válás kérdését is csupán felszínesen érinti a cselekmény”.
A Rolling Stone vezető szerkesztője és filmkritikusa, David Fear megjegyzik, hogy a nézőt még azt sem kárpótolja a csalódásért, hogy “Dwayne Johnson belépett az DCEU-ba, mivel a film egyszerűen összefüggéstelen és ízléstelen”.
Alonso Duralde a The Wrap magazintól megjegyezte, hogy “a Black Adam az összes szuperhősfilm közül a legzavaróbb vizuális világgal rendelkezik, a CGI ellenszenves, a vágások pedig túl gyorsak”.
A Black Adam október 20-án érkezett a hazai mozikba, mától pedig már online is nézheted.

65 Black Adam (2022)
Black Adam, Marvel Kapitány ősi egyiptomi elődje sikeresen eljut napjaink világába, hogy kihívja Marvel Kapitányt és segítőit. Miközben Black Adam megpróbálja tisztázni a... több»
Szereplők: Dwayne Johnson, Pierce Brosnan, Noah Centineo, Sarah Shahi, Quintessa Swindell