Brutális és korhatáros lesz az új Mortal Kombat mozifilm, de ez még nem minden!

Aki egy kicsit is ismeri a kultikus Mortal Kombat videojátékokat, az tudja, hogy a „fataility”, azaz a kivégzés egy meghatározó része a játékmenetnek.

És ebben fog bővelkedni az új filmváltozat cselekménye már az első pillanattól kezdve, állítja a film forgatókönyvírója, Greg Russo. „Nem fogom elárulni, hogy melyeket is pontosan, de a nézők végre fatailtyket is láthatnak először egy Mortal Kombat filmben, és igen, minden valószínűséggel korhatáros besorolást kap majd a film” – írja Russo egy twitter bejegyzésben.

A múlt hét folyamán vált hivatalossá, hogy Sub Zero szerepét Joe Taslimformálja meg, a rajongók pedig már most tűkön ülnek, hogy láthassák a karakter első látványterveit. A film rendezői széket Simon McQuoid foglalhatja el, aki már 2016 óta hivatalosan is elvállalta a munkát.

Az új Mortal Kombat előkészületeit azonban már 2015 óta halogatják, amióta legalábbis James Wan neve is felmerült producerként a filmmel kapcsolatban. Nagy valószínűséggel tehát a jövőben gyakrabban hallunk majd a készülő produkcióról, amely várhatóan 2021. március 5-én kerül majd a mozikba.