Családon belüli erőszakkal vádolja Angelina Jolie Brad Pittet, a sztárpár gyermeke terhelő vallomást tett

Hollywood egykori álompárja körül újabb botrány van kialakulóban. Angelina Jolie családon belüli erőszakkal vádolja egykori férját.

Angelina Jolie a múlt héten nyújtott be olyan, állítólag bizonyító erejű dokumentumokat a bíróságnak, melyek igazolják Brad Pitt erőszakos cselekedeteit. A színésznő annyi biztos a dolgában, hogy hajlandó eskü alatt is tanúskodni az ügyben, sőt, a friss hírek szerint a pár hat gyermeke közül a legidősebbik, Maddox már terhelő vallomást is tett édesapja ellen. A vád részletei egyelőre nem ismertek. 

Jolie egyébként nem először támajda nyilvánosan korábbi férjét, de az eddigi vádaskodások jogi szempontból bizonyítékok hiányában mind eredménytelenül záródtak. Kettejük bírósági ügyei mindenesetre öt éve folyamatosan húzódnak, és máig nem sikerült pontot tenniók a kapcsolatuk végére.

A sztárpár még 2005-ben jött össze a Mr. és Mrs. Smith forgatásán, de csak közel tíz évvel később kötöttek házasságot, de két évvel később már arról szóltak a hírek, hogy a viszonyuk olyannyira megromlott, hogy elkerülhetetlenné vált a válás. 

akció | krimi | thriller | vígjáték

Egyik család sem szívesen teregeti ki a szennyest, titkai pedig mindenkinek vannak, még házon belül is. Smithék látszólag egy teljesen hétköznapi életet élnek. Sem a... több»