A 2017-ben mozikba került Az utolsó Jedikről igencsak elismerően írtak a filmkritikusok, a franchise rajongóit azonban szabályosan két táborra szakította.
Sokan merész alkotásként tekintenek a filmre, többen azonban a kultikus filmszéria legrosszabb és egyben legkiábrándítóbb darabjaként tartják számon. Érdekes módon a film rendezője, Rian Johnson egy friss interjúban elárulta, hogy számára A Birodalom visszavág volt számára hasonló élmény gyerekként.
„Emlékszem, gyerekként kicsit csalódtam A Birodalom visszavágban. Az Egy új remény elképesztően lenyűgözött, a második epizód azonban csak nagyon nehezen szeretette meg magát velem” – nyilatkozta Johnson.
A széria utolsó felvonására azonban már nem kell sokáig várniuk a rajongóknak, hiszen a Skywalker kora idén, december 19-én érkezik a mozikba.
2019
Az utolsó felvonásához érkezett a legendás Skywalker-saga. Nem sokkal a crait-i ütközet után egy félelmetes és ismerős hang csendül fel az éterben. Az évtizedek óta halottnak vélt Uralkodó üzenetet küld a galaxisnak. Kylo Ren elszántan kutatni kezd az üzenet forrása után, útja pedig kisvártatva az Exegolra vezet, ahol rábukkann a halottaiból rejtélyes módon feltámadt Palpatine-ra. Az Uralkodó hatalmas flottát ajánlj fel az Első Rend számára azzal a feltétellel, ha elpusztítja Rey-t még azelőtt, hogy befejeződhetne a kiképzése...