A könyvesboltokat már évekkel ezelőtt elárasztották a skandináv krimik, amik kifejezetten nagy népszerűségnek örvendenek hazánkban is. Most viszont a legnagyobb streaming szolgáltatónál is felbukkant egy jellegzetes skandináv krimi, csak épp ezúttal egy dán sorozat formájában. A gesztenyeember szeptember végén debütált a Netflixen és jelenleg a negyedik legnézettebb műsornak számít.

A gesztenyeember története egy sorozatgyilkos utáni hajszáról szól. A gyilkos minden áldozata mellett otthagy egy apró figurát, amit gesztenyéből készítettek. A sztori napjainkban játszódik, ám a gyökerek egészen a ’80-as évekig nyúlnak vissza.

A sorozat kissé lassan indul be, ami akár el is tántoríthatja a nézőket. Az első epizódban még meglehetősen komótosan csordogálnak az események, amivel a készítők inkább csak előkészítik a terepet a később azért felgyorsuló cselekménynek. A készítők azzal, hogy a történések csak nagyon lassan haladnak előre, elültetik a nézőben azt az érzést, hogy a nyomozás sem halad sehová érdemi nyomok hiányában.

A feszültség viszont így is végig jelen van, a nézőben pedig elültetik a kérdéseket, amikre választ várnak a sorozattól. Éppen ezért képes odakötni az embert a képernyők elé. A két nyomozó karaktere is elég erős ahhoz, hogy elvigye a hátán a sztorit, ami végig kiszámíthatatlan marad. A nézőben megvan az a skandináv krimikre jellemző érzés, hogy mindenkinek van valami piszkos kis titka.

A gesztenyeember nem való mindenkinek, de aki szereti a jellegzetes skandináv krimiket, azok imádni fogják.