DiCaprióval készül a Bolygó Kapitánya-film

Az Oscar-díjas színész látja el a népszerű animációs sorozatból készülő film produceri teendőit.

2016.10.19   olvasottság: 2024x   szerző: hp  

Hosszú évek terítéken van Hollywoodban A Bolygó Kapitánya-film, de valami mindig kisiklott a projekt körül, egészen mostanáig. Ugyanis Leonardo DiCaprio cége, az Appian Way Producutions megállapodott a Paramounttal az élőszereplős adaptáció elkészítéséről. A stúdió jelenleg azon dolgozik, hogy megszerezze a 90-es évek népszerű sorozatának megfilmesítési jogait, sőt, Jono Matt és Glen Powell (A sötét lovag: Felemelkedés, Pofázunk és végünk Miamiban)  személyében már a forgatókönyvírókkal is tárgyalnak. Bár erről még kicsit korai beszélni, könnyen lehet, hogy Powell szerepet is vállal majd a produkcióban.

A Bolygó Kapitánya 1990-től két éven keresztül, 1992-ig volt futott. A széria öt fiatal főszereplője mágikus gyűrűikkel képes volt befolyásolni a természeti elemeket, így védelmezve a bolygót, összefogva pedig megidézhették a Bolygó Kapitányát, hogy a segítségét kérjék egy-egy szorult helyzetben.  

DiCaprio maga is elkötelezett természetvédő, gyakorta szólal fel a globális felmelegedéssel kapcsolatban, sőt, október végén érkezik a témába vágó Before the Flood című dokumentumfilmje is, mely a gyors ipari terjeszkedés drámai hatásait tárja a nézők elé.

Arról, hogy mikor kerülhet a mozikba Captain Planet, egyelőre nincsenek információk.