92 Mátrix  (1999)

Keanu Reeves számtalan filmben bizonyította már tehetségét. Az idősebb generáció még emlékezhet Bill és Ted zseniális kalandjára, a picit fiatalabbak pedig a féktelen buszos száguldásra. Míg a legfiatalabb generációnak ő elsősorban John Wick megformálója, azért a döntő többség számára örökre Mr. Andersson, vagyis Neo marad.

A Mátrix és két folytatása alapjaiban határozta meg a moziipart az ezredforduló környékén. A filmek olyan vizuális effekteket vonultattak fel, amilyenekhez még csak hasonlót sem láthatott a közönség korábban. A siker nem is maradt el. Azt mindenki tudja, hogy Keanu Reeves messze nem az elsőszámú jelölt volt Neo szerepére, hiszen többek közt Will Smith és Sandra Bullock is előtte állt a sorban. De ők mind visszautasították, így került a képbe ő.

Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen kaliberű szerep megbeszélése és a szerződéskötés egy menő hollywoodi étteremben, esetleg valamely stúdió irodaházában kerül sor. Általában így is van, de nem a Mátrix esetében.

A rendezőpáros rögtön azután kereste meg Keanu Reeves menedzsmentjét az ajánlattal, hogy azt Will Smith visszautasította. Nem sokkal később már találkoztak is a felek – egy parkolóban. Hogy miért éppen ott, az jó kérdés, de ettől még tény: Keanu Reeves ott hallgatta meg a rendezők fantasztikus elképzeléseit a filmről, ő pedig azonnal igent is mondott rá. És ha már ott voltak, akkor gyorsan a szerződés is megköttetett.

90 1999

/ akció | sci-fi

Neo (Keanu Reeves) ismeri a világot, amiben él, legalábbis azt hiszi, amíg meg nem ismerkedik Morpheusszal (Laurence Fishburne). A titokzatos férfi olyan dolgokat mutat neki, melyek teljesen felborítják addigi életét. Ám az igazságnak nemcsak ára, hanem veszélyei is vannak, főleg akkor, ha az új tudás birtokában már nem elégszünk meg azzal, amink van. Morpheus egy új valóságot tár Neo elé, és együtt próbálnak meg véget vetni a Mátrix rémálomszerű világának. Azonban ez nem tetszik mindenkinek.