Jane Goodall, a csimpánzok világhírű kutatója és a Jane Goodall Intézet alapítója, 91 éves korában hunyt el Kaliforniában természetes okokból, miközben egy előadássorozat kapcsán tartózkodott az Egyesült Államokban – írja a Variety.
Pályafutását az antropológus Louis S. B. Leakey mentoráltjaként kezdte, és 1960-ban forradalmasította a tudomány kapcsolódó területét azzal a felfedezésével, hogy a csimpánzok képesek eszközöket készíteni és használni.
Goodall úttörő szemléletet képviselt azzal is, hogy a csimpánzoknak neveket adott számok helyett, így vált az egyetlen emberré, akit befogadott egy csimpánzközösség. Munkáját több mint 40 dokumentumfilm örökítette meg, köztük a National Geographic 2017-es Jane - Egy élet a csimpánzok között című filmje, amely két Emmy-díjat is nyert. Legutóbb a 2023-as Jane Goodall: Reasons for Hope mutatta be élőhely-rehabilitációs projektjeit.
Goodall nemcsak kutatóként, hanem ismeretterjesztőként és környezetvédelmi aktivistaként is kiemelkedő munkát végzett. 1977-ben létrehozta a Jane Goodall Intézetet, később pedig a Roots and Shoots ifjúsági programot, valamint a TACARE-t, amely fenntartható fejlődést támogató kezdeményezés volt afrikai falvakban. Hangját kölcsönözte animációs sorozatokhoz is, például A Simpson családhoz.
Élete során fáradhatatlanul járta a világot, hogy előadásokat tartson a természetvédelemről, a klímaváltozásról és az állatvilágról.