A Bourne filmek szinte teljesen új alapokra helyezték az akciófilmeket és számos újítást is hoztak cinematográfiai szempontból.

A 2002-ben mozikba került A Bourne-rejtélyben láthattak a nézők először az ún. “shaky-cam” technikával felvett jeleneteket, amely jóllehet akkor hatalmas újdonságnak számított, az elmúlt évek során nem mindenkinek vált kedvencévé.

A film főszerepét alakító Matt Damon is egy egészen új oldaláról mutatkozott be a rajongók számára. A színész még négyszer öltötte magára Jason Bourne szerepét, aki megpróbálja visszaszerezni elveszett emlékeit, miközben útja számos csapdát és ellenséget rejt.

Bár korábban már felmerült, hogy elkészül a hatodik film, mostanáig azonban meglehetősen csendes volt a produkció háza tája. A franchise producer, Frank Marshall azonban egy friss interjúban elhintette, hogy a közeljövőben nagyonis megkezdődhetnek egy új Bourne film előkészületei, amely nagy valószínűséggel rebootolná a filmszériát.

“Nagyon szerettem a Bourne filmeket, és azt gondolom, hogy több filmes szakember is így van ezzel. Szóval nagyon reménykedem abban, hogy hamarosan sikerül tető alá hoznunk egy új sztorit és találni valakit a projekt élére. Gőzerővel keressük” - jegyezte meg Marshall.

Nagy valószínűséggel azonban Matt Damon már nem térne vissza a franchise-ban, az új Jason Bourne alighanem Jeremy Renner lenne majd.

Egy olasz halászhajó legénysége eszméletlen férfit ment ki a Földközi-tengerből. Az idegen amnéziában szenved, és a hátában levő golyókon, valamint a csípőjébe ültetett svájci bankszámlán kívül semmije sincs. Nem tudja ki ő, és honnan jött, idővel azonban felfedezi, hogy jártas az önvédelemben és a harcművészetekben, több nyelven beszél, és minden helyzetben már előre megkeresi a lehetséges menekülési útvonalakat. Borune hozzálát, hogy kiderítse, ki is ő valójában. A zürichi széf tartalma azonban még jobban összezavarja: útlevelek, bankjegykötegek, automata pisztoly és egy név: Jason Bourne, és mellette egy párizsi cím. A férfi életére fegyversek törnek, menekülés közben felajánl egy német lánynak, Marie-nak 10.000 dollárt, ha elviszi autójával Párizsba. Ez az utazás visszavonhatatlanul megváltoztatja mindkettőjük életét.