Ez a dolog szigorúan tilos a Dűne-filmek rendezőjének forgatásain

Az új Dűne filmek vászonra álmodója, Denis Villeneuve nemrégiben kritikát fogalmazott meg a jelenleg uralkodó digitalizáció - és ennek hozományai - kapcsán. 

Denis Villeneuve a Los Angeles Timesszal osztotta meg kellemetlen érzéseit azzal kapcsolatban, hogy: „az embereket jelenleg algoritmusok uralják. Úgy viselkedünk, mint az AI áramkörök. A világot szűklátókörűen, binárisan látjuk. Elszakadunk egymástól, és a társadalom bizonyos szempontból összeomlik. Ez ijesztő.” - tudósított a Variety.

Mit tesz azért a francia rendező, hogy kordában tartsa ezt a jelenséget - legalább a forgatásain?

Villeneuve elmondta, hogy az ő produkcióiban tilos a mobilkészülékek használata. Christopher Nolanhez hasonlóan ő is tiltja a mobiltelefonokat.

„A mozi a jelenlét aktusa” - mondta Villeneuve - „Amikor egy festő fest, abszolút arra a színre kell koncentrálnia, amit a vászonra visz. Ugyanez a helyzet a táncossal is, amikor egy gesztust végez. Egy filmrendezőnél ugyanezt kell tenned a stábbal, és mindenkinek koncentrálnia kell, és teljesen a jelenben kell lennie, figyelnie kell egymásra, kapcsolatban kell lennie a másikkal. Ezért a mobiltelefonok az én forgatásomon is tiltva vannak, az első naptól kezdve. Tilos. Amikor azt mondod, "forog", nem akarod, hogy valaki a telefonjához nyúljon, hogy megnézze a Facebook-fiókját”.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb!

akció | dráma | kaland | sci-fi

Egy messzi jövőben, amikor bolygóközi királyságok között oszlik meg a hatalom, két uralkodó dinasztia ádáz harcot vív az Arrakis bolygó feletti uralomért. E világon hatalmas... több»