'Ez kínos Hollywood számára': Mark Wahlberg kapott hideget-meleget a SAG-gálát követően

A 2023-as SAG-díjátadó show-t sok kritika éri Mark Wahlberg szerepvállalása miatt, aki a Minden. Mindenhol. Mindenkor című film, túlnyomórészt ázsiai színészeinek adta át a trófeát, 35 évvel azután, hogy megvádolták az ázsiaiak elleni gyűlölet-bűncselekményekkel.

A most 51 éves színészt 1988-ban elítélték olyan támadásokért, amelyeket 16 éves korában, Bostonban követett el két vietnami-amerikai férfi ellen. Wahlberg egy bottal fejbe vágta Thanh Lamot, miközben alkoholt akart lopni, Johnny Trinh-t pedig arcon ütötte. Azt állította, hogy akkoriban be volt tépve.

Felnőttként gyilkossági kísérlettel vádolták meg, és két évre ítélték súlyos testi sértésért, de csak 45 napot ült le. 2014-ben kegyelemért folyamodott - ezt a kérelmét 2016-ban ejtette.

"Bocsánatot kértem, többször is" - mondta az AP-nek 2014 decemberében - "Az első alkalom, hogy bocsánatot kértem, ott volt a bíróságon, amikor minden leülepedett, megbilincseltek és elvittek, és megbizonyosodtam arról, hogy megfizettem az adósságomat a társadalomnak, és továbbra is megpróbálok olyan dolgokat tenni, amelyekkel vezekelhetek az elkövetett hibáimért."

De nem ez volt az egyetlen rasszista támadás, amit Wahlberg elkövetett.

1986-ban Wahlberg és fehér barátai köveket kezdtek dobálni és rasszista jelzőket kiabálni egy csoport, többségében fekete negyedikes diákra, akik egy tengerparti kiránduláson voltak, majd az utcán üldözni kezdték őket. A tinédzsert nem állították bíróság elé és nem ítélték el ezért az incidensért, Wahlberget azonban bűnösnek találták áldozatai állampolgári jogainak megsértésében. Az AP szerint "lényegében ez egy szigorú figyelmeztetés, hogy ha újabb gyűlölet-bűncselekményt követ el, börtönbe kerül".

A vasárnapi SAG-díjátadón Wahlberg átadta az est utolsó díját, a filmben nyújtott kiemelkedő színészi alakításért járó díjat a Minden.Mindenhol.Mindenkor. ázsiai színészeknek - köztük Michelle Yeoh malajziai színésznőnek és Jonathan Ke Quan vietnami színésznek.

Sokan a közösségi médiában bírálták a döntést (Hogy Wahlberg adta át a díjat.), mondván, hogy a választás "kínos Hollywood számára".

"Azt kell mondanom, hogy Mark Wahlberg, aki tiniként szó szerint börtönbe került, mert gyűlölet-bűncselekményt követett el egy vietnámi férfi ellen, díjat ad át a Minden.Mindenhol. Mindenkor. című film szereplőinek, ez bizony egy kérdéses választás volt" - tweetelte Bonnie Stiernberg újságíró.

"Micsoda irónia, hogy Mark Wahlberg díjat ad az EEAAO-nak (Everything Everywhere All at Once - a film eredeti címének rövidítése - a szerk.)" - írta egy másik személy a Twitteren.

"Mark Wahlberg (aki több gyűlölet-bűncselekményt követett el, többek között ázsiai emberek ellen is) SAG ensemble-díjat ad egy túlnyomórészt ázsiai színészgárdának. Ez tényleg olyan kínos dolog Hollywood számára" - írta egy másik.

"Az, hogy Mark Wahlberg adja ezt át, annyira csúnya" - kommentálta valaki más.

"Miért hagytátok, hogy Mark Whalberg [sic] díjat adjon át többnyire ázsiai színészeknek, miután gyűlölte a kisebbségeket... de Will Smith-t kitiltjátok egy kis pofonért" - jegyezte meg valaki, utalva a tavalyi Oscar-gálán történt, mára elhíresült pofonra.

"TÉNYLEG érdekes, hogy Will Smith-t nem hívták meg a legjobb színésznő díjátadójára, miközben Mark Wahlberg egy túlnyomórészt ázsiai szereplőgárdával készült filmnek adja át az ensemble-díjat, amikor megütött és majdnem megvakított egy vietnámi férfit" - tette hozzá egy másik.

A Minden. Mindenhol. Mindenkor című alkotás a díjátadón aratott - sőt, történelmi csúcsot ért el: a valaha volt legtöbb SAG-díjat kapta egy film - erősítette meg a szervezet képviselője a The Postnak.

A film négy díjat is bezsebelt a 2023-as SAG-díjátadón. A film a szereposztás mellett a legjobb férfi  mellékszereplőnek járó elismerést Ke/Jonathan Huy Quan, a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést Jamie Lee Curtis, a legjobb női főszereplőnek járó elismerést Michelle Yeoh kapta - és a főszereplő lányát alakító Stephanie Hsu is jelölést kapott. Yeoh történelmet írt, hiszen ő az első ázsiai nő, aki ebben a kategóriában nyert.