Lawrence Kasdan, aki több Star Wars film forgatókönyvén is dolgozott, többek között A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér című produkciókon, egy panelbeszélgetés során elárulta, hogy szerinte miért volt bukás a Solo film.

Kasdan elárulta, hogy valójában egyáltalán nem tervezte, hogy Star Wars filmen dolgozzon még valaha, a későbbiekben sikerült őt meggyőzni arról, hogy találkozzon George Lucas-szel, amely találkozó során sikerült őt rábeszélni arra, hogy vállalja el a Solo forgatókönyvének megírását. Kasdan ugyanezen a találkozón tudta meg azt is, hogy a Lucasfilmnél szeretnék, ha Az ébredő Erő írásába is betársulna.

A forgatókönyvíró azzal a feltétellel vállalta el a munkát, ha a Solon fiával közösen dolgozhat. „Aztán a stúdió elszúrta, ez viszont egyáltalán nem szokatlan” – jegyezte meg Kasdan, aki hozzátette, hogy a Solo premierje túlságosan közel esett az alig fél évvel korábban mozikba került nyolcadik epizódhoz.

A továbbiakban a Lucasfilmnél ugyan remélték, hogy Kasdan marad a Star Wars produkcióknál, el is küldtek számára egy forgatókönyvet, amelyet már nem volt hajlandó elolvasni.