85 Creed II.  (2018)

A 2015-ben mozikba került  Creed: Apollo fia sikere után nem volt kérdés, hogy elkészül a folytatás, amely lényegében a Rocky IV cselekményéhez volt köthető.

Creed II--ben feltűnt Dolph Lundgren, aki annak idején a szó szerint vérszomja és kegyetlen szovjet sportolót, Ivan Dragot alakította Sylvester Stallone mellett. A rajongók többsége a Creed II kapcsán talán szívesen látott volna egy újabb összecsapást Sly és Lundgren között a mozivásznon, azonban csalódniuk kellett.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem készült el egy ilyen jelent a filmhez. Miután Adonis kórházba kerül Viktor Dragoval való vereség után, a győztes fél, hogy nagyobb népszerűségre tehessen szert, váratlanul megjelenik a kórteremben.

Rocky az útjukat állja, és ekkor kerül sor az újabb összecsapásra közte és Ivan között. Sajnálatos módon azonban ez a jelenet sem a film végső változatába, sem pedig extraként nem került fel egy későbbi kiadványra sem, aminek kapcsán maga Stallone sem tudta titkolni csalódottságát.

Adonis Creed élete az egyensúly kereséséről szól magánélete és sportolói pályája között. A bokszoló élete meccsére készül, és egy olyan ellenféllel kell szembenéznie, aki meghatározó szerepet töltött be múltja, és ezzel együtt jelene alakulásában. Rocky Balboa azonban ismét ott áll az oldalán, hogy együtt fedezzék fel, mi is az, amiért valóban érdemes harcolni, és azt, hogy a családnál nincs fontosabb dolog az életben. A Creed II visszatérést jelent az alapokhoz, az újrafelfedezése annak, mi teszi a bajnokot bajnokká, és annak, hogy mehetsz bárhová, a múltad elől úgysem tudsz elmenekülni.