Megjelent Joshua Safdie sportdráma-vígjátékának, a Marty Supreme-nek új előzetese, amelyben Timothée Chalamet alakítja a profi asztaliteniszezőt, Marty Mausert.

A film az 1950-es években játszódik, és egy fiatal férfi történetét meséli el, aki minden erejével a világbajnoki címért küzd. A történet Marty Reisman valós életén alapul, aki ötszörös világbajnoki érmes volt asztaliteniszben, bár a film fiktív formában mutatja be életét.

A szereplőgárdában Chalamet mellett többek között Gwyneth PaltrowFran Drescher, Tyler Okonma, Penn Jillette, Odessa A'zion, Kevin O'Leary és Abel Ferrara is feltűnik.

Ez Josh Safdie első önálló nagyjátékfilmje a 2008-as Köszönöm, hogy kirabolt! óta, miután testvérével közösen rendezte a 2019-es Csiszolatlan gyémántot. A forgatókönyvet Safdie Ronald Bronsteinnel közösen írta.

A 63. New York-i Filmfesztiválon álló ovációt kapott, ahol Chalamet és Safdie meglepetésszerűen jelentek meg a közönség előtt. A színész ekkor kijelentette: “Ez a film – sok szempontból, azon túl, hogy Marty Mauserről szól – egy szerelmes levél New Yorknak”. Az Oscar-esélyes produkció december 25-én kerül a mozikba Amerikában, itthon pedig jövő februártól látható.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

dráma | életrajzi | sportfilm | vígjáték

A szélhámosból lett pingpongbajnok Marty Reisman útja a manhattani fogadásoktól a 22 bajnoki cím megnyeréséig. Marty rekordot állított be azzal, hogy 67 évesen ő lett a... több»

Forrás: Variety