Hollywoodból több alkalommal is érkeztek néhány évvel ezelőtt hírek arról, hogy Dwayne Johnson és Vin Diesel enyhén szólva sem lettek kebelbarátok a Halálos iramban forgatásán.

Konkrétumot valójában nagyon sokáig nem lehetett tudni az ügyről, a későbbiekben a két sztár persze elásta a csatabárdot, Diesel azonban a Men’s Health magazinnak adott legfrissebb interjúban beszélt arról, hogy valójában neki volt köszönhető a rideg hangulat a forgatáson.

Diesel elmondása szerint Hobbs karakterét igazán nehéz lett volna eljátszani, így elhatározta, hogy megkeresi a megfelelő módszert, hogy kihozza Johnsonból a kívánt teljesítményt.

“Arra gondoltam, hogy keménynek kell lennie annak a szeretetnek, amit Johnson felé gyakorlok, hogy a megfelelő alakítást hozza. Úgy véltük, hogy elérjük azt, hogy az egész filmes univerzum és a nézők is úgy viszonyuljanak majd hozzá, mintha ismeretlen lenne még, előhozzuk az egykori pankrátort, így Hobbs karaktere sokkal ütősebb lesz majd” - mondta Diesel, majd hozzátette, hogy producerként mindenre képes, hogy a színészeknél elérje, hogy a megfelelő alakítást hozzák.

Dom Toretto családját veszély fenyegeti. Ha meg akarja menteni Lettyt és a fiát, Briant, számot kell vetnie korábbi tetteivel. A csapat újra összeáll, hogy megfékezzék az őrült tervet kiötlő orvgyilkost, aki vérbeli sofőr, nem mellesleg ő Dom eltűntnek hitt testvére, Jakob (John Cena), aki szövetséget köt Domék régi ellenségével, Cipherrel (Charlize Theron), hogy személyes bosszút álljon fivérén, és megfossza mindentől, ami fontos a számára. Domnak és barátainak ezúttal egy soha korábban nem látott méretű fenyegetéssel kell szembenézniük, és olyan áldozatok meghozatalára kényszerülnek, melyek egész életükre kihatással lesznek. 2021-ben érkezik az elmúlt két évtized egy legsikeresebb akciófilm-sorozata, a Halálos iramban legújabb része. A kilencedik fejezet Justin Jin rendezésében készül, aki korábban a franchise két kimagaslóan sikeres epizódjával is bizonyított. A cselekmény a világ különböző pontjain játszódik, beleértve Londont és Tokiót, Edinburgh-ot, Közép-Amerikát, de hőseink Tbilisziben és Azerbajdzsánban is felbukkannak. A jól ismert gárda mellett a filmben szerepet kapott a Grammy-díjas Cardi B is, míg Dom testvérét, egyúttal a film nemezisét az egykori pankrátor szupersztárból lett hollywoodi csillag, John Cena alakítja.  Az év egyik legjobban várt filmje, az UIP-Duna forgalmazásában érkező Halálos iramban 9 pokoli tempót, elsöprő lendületű akciót és lehengerlő látványt ígér. Öveket becsatolni, ez rázós menet lesz!