Ha Wesley Snipes neve felmerül a Marvel kapcsán, akkor természetesen mindenkinek a Penge mozik jutnak eszébe. Ugyanakkor azt már jóval kevesebben tudják, hogy a fénykorát a ’90-es években élt akciósztár egykor egy másik Marvel-hőst szeretett volna eljátszani. Egy olyan hőst, akit akkoriban több okból sem játszhatott el, mostanra pedig valaki más keltette életre emlékezetesen.

Ez a hős nem más, mint a Fekete Párduc. Wesley Snipes és csapata a ’90-es évek elején nagyon szeretett volna tető alá hozni egy filmet T’Challa királyról, ám ennek több akadálya is volt. Ezekről beszélt nemrégiben egy interjúban is a színész.

Wesley Snipes két okot jelölt meg, amiért szerinte nem készíthették el a filmet, pedig ahhoz már három különböző forgatókönyvet is írtak addigra. Az első és vélhetően a legmegalapozottabb ok a technológia, illetve annak hiánya volt.

A ’90-es évek elején még nem létezett olyan CGI, ami nélkül a Marvel moziverzum sem születhetett volna meg. Akkoriban még nem volt Pixar és hasonló stúdiók, akik a számítógépes trükkökkel gyakorlatilag bármit meg tudtak valósítani. Márpedig a Fekete Párduc története, a vibrániumra épülő különleges, technológiailag hihetetlenül fejlett birodalom ábrázolása megkövetelte a magas szintű látványt, amit akkoriban képtelenek lettek volna prezentálni.

A második ok már sokkal nehezebben megfogható és alátámasztható, de nem kevésbé hihető. Akkoriban ugyanis a hollywoodi stúdiók döntéshozói még sokkal kevesebbet mertek kockáztatni. Ha pedig olyan projekttel kopogtattak az ajtajukon, ami egy picit is politikai színezetűnek tűnt, akkor arról hallani sem akartak.

Wesley Snipes szerint ezen okok miatt nem jöhetett össze soha az ő Fekete Párducuk, mi pedig úgy vagyunk vele, hogy talán jobb is így. Mert így megszülethetett a Chadwick Boseman féle Fekete Párduc, ami végül Oscar-díjat is kapott.