Hivatalos, elmarad a Cannes-i Filmfesztivál

Újabb szomorú hírről kell beszámolnunk a koronavírus kapcsán, habár ezúttal olyasmiről, amire lehetett előre számítani. A járvány gyors és széleskörű terjedése, illetve az erre reagálva tette állami intézkedések és korlátozások az elmúlt hetekben lényegében minden rendezvény bezárásához, jobb esetben halasztásához, rosszabb esetben törléséhez vezetett.

Ebbe a sorba áll most be a Cannes-i Filmfesztivál is. A szervezők igyekeztek pozitívak maradni, ameddig csak lehetséges, ezért egészen mostanáig ugyanúgy tették a dolgukat, mint békeidőben. Az elmúlt napokban már a fesztiválon bemutatásra kerülő alkotásokat válogatták össze.

Mára viszont hivatalossá vált, amire már lehetett számítani: a fesztivált elhalasztják. A szervezők nem gondolkoznak az esemény teljes törlésében, inkább azt vizsgálják, hogy június vége és július eleje körül mikor lehetne pótolni. A törlés egyébként is történelmi lépés lenne, hiszen lényegében hetven éve minden évben megrendezésre került a fesztivál. Még a 2003-as SARS-járvány idején is megtartották.

A halasztás nem csak a filmfesztiválra, de az ahhoz kapcsolódó eseményekre is hatással van. Ilyen a Cannes Marché, vagyis a nagy filmvásár is, amely lényegében a világ legnagyobb ilyen témájú eseménye. Ennek szervezői is jelezték, hogy a halasztás mellett döntenek, és nem gondolkoznak az esemény virtuális megrendezésében az eredeti időpontban. Arról nincs hír, hogy a szintén a Cannes-i Filmfesztiválhoz erősen kötődő, de technikailag attól független esemény, a Kritikusok hete és a Rendezők kéthete megtartásra kerül-e vagy sem, de inkább utóbbira van esély.