Vin Diesel igazán mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Néhány nap múlva érkezik a Bloodshot, májusban pedig a Halálos iramban 9 is a mozikba kerül, és nagyon úgy tűnik, hogy a színész egyáltalán nem készül vakációzni.

Bár a 2015-ben mozikba került Utolsó boszorkányvadász igencsak felemás rajongói és kritikusi fogadtatásban részesült, ráadásul a bevételi számok sem igazán hozták azt, amit a készítők elvártak volna, ennek ellenére a Lionsgate-nél mindig is tervben volt egy esetleges folytatás legyártása, még ha a projektet egy időre jegelni is kellett.

Diesel a Collider magazinnak adott legfrissebb interjúban azonban elárulta, hogy a stúdiónál nagyon is tervben vannak a folytatás előkészületei. “A Lionsgate-nél előálltak azzal, hogy már keresik a folytatás íróját. Szóval, nagyon úgy tűnik, hogy összeállnak a dolgok Az utolsó boszorkányvadász 2-höz” - jegyezte meg a színész, majd hozzátette, mennyire lenyűgözi időnként, ha egy kevésbé sikeres filmje kapcsán a rajongók mégis érdeklődnek egy folytatás iránt.

Bár egyelőre nem ismert Az utolsó boszorkányvadász 2 szinopszisa, sem pedig a hivatalos premierdátuma, az előkészületek javában zajlanak már, így várhatóan a közeljövőben egyre gyakrabban hallhatunk majd a film munkálatairól.

Már ötszáz éve annak, hogy a boszorkányok és az emberek háborúban álltak egymással. A boszorkányvadászok, köztük Kaulder (Vin Diesel) életüket kockáztatva vívtak csatát a gonosszal, és végül legyőzték a ellenség királynőjét, aki azonban mielőtt kilehelte volna a lelkét, egy átkot bocsátott Kaulderre, melynek értelmében a férfi halhatatlanná vált. Klaudert az átok végérvényesen elválasztotta őt szeretett családjától. Napjainkban ő az utolsó boszorkányvadász, de egy pappal és egy boszorkánnyal karöltve továbbra is vívja a harcát. Ezúttal Beliallal kell megmérkőzniük, akinek eltökélt célja, hogy feltámassza a boszorkány királynőt, aki rászabadítaná a 'fekete halált' az egész civilizációra.