Gondolkoztál már azon, hogy Középföld orkjai mégis honnan származnak? E kérdésre meglepő módon még A Gyűrűk ura és úgy általában J.R.R. Tolkien munkásságának legnagyobb ismerősei sem tudják a pontos választ. Sőt, talán még maga, Tolkien sem tudta. Vannak ugyan utalások az eredetükre, de lehet, hogy ezeket a most futó A Gyűrűk ura - A hatalom gyűrűi ad majd választ?

Az már A Gyűrűk Ura: A gyűrű szövetsége egyik jelenetében is elhangzik, méghozzá Szarumán szájából, hogy az orkok egykoron maguk is tündék voltak. De elfogta őket Morgoth és Szauron, hogy megkínozza őket. E megkínzott tündékből lettek az orkok.

Csakhogy állítólag Tolkien is többször módosította az orkok eredettörténetét, miközben megteremtette Középfölde és összességében A Gyűrűk ura univerzumát. Az íróra jellemző volt az aprólékosság, így ebben is mindent az utolsó centiméterig megtervezett, mégis az orkok eredetét máig homály fedi.

A hatalom gyűrűi sorozatban viszont felbukkan egy Adar nevű tünde, aki csúnya sebhelyet visel az arcán és egyértelműen a sötét oldalon áll. Úgy bánik az orkokkal, mintha azok a fiai lennének. És érdekesség, hogy tünde nyelven az Adar apát jelent…

Lehet, hogy Adar az első tünde, aki maga is orkká változott Morgoth keze által? A sebhely és a viselkedése erre utal. Először a harmadik epizódban említik, majd a negyedikben debütál is, ahol elmondja Arondirnak, hogy ő még járt Beleriand földjén. Beleriand viszont az Első Korszak végén, jóval A hatalom gyűrűi cselekménye előtt elpusztult, vagyis Adar nagyon öreg.

Akárhogy is, A hatalom gyűrűi sok kérdésre választ adhat majd. Egyes feltételezések szerint például az orkok ugyanúgy szaporodnak mint Középfölde többi népe. Vagyis lehet, hogy Morgoth és Szauron keze által teremttettek, de sokasodni már a „hagyományos” úton szoktak.