A Warner Media tegnapelőtt ledobta az atombombát azzal, hogy a Warner összes blockbuster várományos szuperprodukcióját párhuzamosan mutatják be a mozik és az HBO Max, de a stúdió vezérigazgatója további meglepetéssel is szolgált az új Trónok harca előzménysorozat kapcsán.

Jason Kilar, a Warner Media vezérigazgatója két koncepciós rajzzal rukkolt elő a készülő Trónok harca előzménysorozathoz, melyeken azt láthatjuk, hogyan festenek majd a Trónok harca - Sárkányok háza című projekt sárkányai. 

A széria a Targaryen-ház köré épül majd, melyből egyebek mellett az is kiderül majd, hogyan robbant ki a brutális konfliktus I. Visery halálát követően. 

Bár túl sokat egyelőre nem árultak el a készülő sorozat kapcsán, annyi biztos, hogy az első évad 10 epizódból áll majd. 

A szóban forgó koncepciórajzokat a fenti galériában nézhetitek meg.