Így gyúrta ki magát Henry Cavill a Vaják főszerepére (galéria)

Henry Cavill már Acélemberként is egészen impozáns izomtömegre tett szert, de a Netflix sorozata, a Vaják kedvéért még a korábbinál is jobb formát hozott össze. Képes összeállításunkban végigvettük a sztár edzéstervének legfontosabb elemeit. Vágjunk is bele! Bár az edzésterv az első évadra vonatkozik, de a sztár jó eséllyel nem változtatott a bevált recepten a második szezonra sem.

A színész a félmeztelen jeleneteinek forgatása előtt alaposan visszafogta a folyadékbevitelt, hogy minél szárazabbnak, szálkásabbnak látszon a képernyőn. A forgatást megelőző napon már egyáltalán nem fogyasztott vizet.

Henry Cavill elmondása szerint a legnagyobbaktól merített inspirációt az edzéshez, beleértve a többszörös Mr. Olymipa győztest, Phil Heath-et. 

A sztár edzője a hollyoodi nagyágyú, David Rienzi volt, akit még Dwayne Johnson is zseninek nevezett. Cavill a felkészülés során minden reggel éhgyomorra kardiózott.

Az edzése során minden egyes gyakorlatnál a szabályosságra törekedett, még azon az áron is, hogy így kisebb súlyokkal kellett gyúrnia. 

Az izolációs gyakorlatoknál arra törekedett, hogy minél erősebb agy-izom kapcsolatot érjen el, ehhez viszont félre kellett tennie az egóját. A bicepszét például mindössze néhány kilós kézisúlyzókkal edzette.

Cavill edzéstervében kiemelt szerepet kaptak az oldalsó vállizmok. A vékony derék és a széles vállöv a gömbölyű deltákkal igazán impozáns megjelenést kölcsönzött neki. 

A kemény edzés mellé rengeteget kellett ennie. Az étrendjében grammra pontosan ki volt számolva a fehérjék, a szénhidrátok és a zsírok aránya. A felkészülés során napi 5000 kalóriát vitt be a szervezetébe. 

Hogy jobban bírja  az akciójelenetek forgatását, a vállak mellett nagy hangsúlyt fektetett a törzs izaminak edzésére. Az eredmény pedig magáért beszél. 

Kíváncsi vagy, hogy mit gondol a hazai közönség a sorozatról? Vagy még nem láttad? Akkor ide kattintva látogass el a Vaják mafabos adatlapjára, ahol mindent megtudhatsz, a 'Lejátszás a Netflixen' mezőre kattintva pedig rögtön el is indíthatod, amennyiben van előfizetésed a streamingszolgáltatónál.

akció | dráma | fantasy | kaland | misztikus

Meggyőződve arról, hogy Yennefer életét vesztette Sodden csatájában, Geralt odaviszi Cirilla hercegnőt, ahol a legbiztonságosabbnak érzi - Kaer Morhen várába. Amíg a kontinensen... több»