Így reagáltak a Trónok harca sztárjai a sorozat befejezésére (videó)

Egyre több kulisszatitokra derül fény a napokban lezárult Trónok harca sorozatból. A szériához kapcsolódóan a napokban Az utolsó őrség címmel megjelent egy dokumentumfilm is, amely a bepillantást nyújt produkció munkálataiba.

A készítők számára nem kis nyomást jelentett a Trónok harca lezárása, hiszen az utóbbi évek egyik legnépszerűbb sorozatáról van szó. A nyolcadik évad így eléggé meg is osztotta a rajongókat, sokan csalódtak ugyanis a hézagos történetvezetés és kedvenc karaktereik lerombolása miatt.

A széria csúcspontjának alighanem az a jelenet tekinthető, amikor Havas Jon végül maga szúrja le Daeneryst, hogy gátat vessen az „Őrült királynő” véres és tomboló hódításának, amely vélhetően sokak életébe került volna a későbbiekben.

Az utolsó őrség közzétesz egy bejátszást az utolsó epizód szövegkönyvének olvasópróbájáról is, amely során Havas Jont alakító Kit Haringtont láthatjuk szinte a könnyeivel küszködni, ahogy először szembesül maga is a cselekmény végső alakulásával. A vele szemben ülő Daeneryst alakító Emilia Clarke pedig mosolyogva próbál erőt venni magán, végül azonban ő is kénytelen megadni magát az érzéseinek.

Szemmel láthatóan a teljes színészgárdát mélyen megérintette a Trónok harca lezárása, hiszen többen egy valóságos korszakként tekintenek vissza karrierjük elmúlt nyolc évére a sorozat kapcsán.