Johnny Depp hátba rúgta Amber Heardöt James Franco miatt, vallotta a pszichológus

Miután Johnny Depp ügyvédei az összes tanút meghallgatták, most Amber Heard képviselőin a sor, hogy felsorakoztassák tanúikat és bemutassák bizonyítékaikat. Céljuk, hogy bebizonyítsák, a színész fizikailag és szellemileg is rendszeresen bántalmazta egykori feleségét. Az első tanú, akit beidéztek, Amber Heard pszichológusa, Dr. Dawn Hughes volt, aki elég meredek dolgokat mesélt.

Elmondása szerint a színésznővel több alkalommal személyesen is találkozott, de voltak videós megbeszéléseik is. Emellett alaposan áttanulmányozta az orvosi dokumentumait, valamint felvette a kapcsolatot a néhai édesanyjával is, hogy tisztán lásson.

A pszichológus több esetről is mesélt, amikor Johnny Depp állítólag fizikailag bántalmazta vagy megerőszakolta a feleségét. Az egyik ilyen eset még 2014-ben történt, amikor a házasok egy Bostonból Los Angelesbe tartó járaton utaztak együtt. A színésznő már a repülőn volt, amikor Johnn Depp még a terepjárójában ivott és füvet szívott. Majd amikor végül felment a repülőre, azonnal a feleségére támadt. James Franco színészről faggatta, akivel épp közösen forgatott és közben folyamatosan becsmérelte őket. Amikor Amber Heard a veszekedés elől le akart szállni a gépről, a színész állítólag hátba rúgta.

Dr. Dawn Hughes ezután több szexuális bántalmazás esetét is felhozta. Ezek mindig alkohol vagy drog hatása alatt történtek. Előfordult, hogy a színész megpróbált erőszakosan közösülni a feleségével, de amikor nem tudott teljesíteni, azért is a színésznőt okolta. Volt olyan eset, amikor orális szexre kényszerítette, amivel csak azt akarta bizonyítani, hogy uralkodik felette. Ennél viszont sokkal durvább eset volt, amikor a Bahamákon fojtogatta és egy üveggel erőszakolta meg.

Johnny Depp kezdettől fogva eskü alatt vallotta, hogy soha nem ütötte meg sem a feleségét, sem más nőt. A jelenleg futó perrel épp az efféle vádak alól szeretné tisztázni a nevét és ezzel megpróbálni helyreállítani a megítélését.