Többszöri próbálkozás után a Disney újra belevág a harmadik Tron-projektbe, amelynek főszerepét ráadásul nem más, mint az Oscar-díjas Jared Leto kapta. Ez viszont még nem minden, mondjuk a részleteket!

A projekt élére nem mellékesen az Joachim Rønning került, akinek korábban a 2019-ben megjelent Demóna 2: A sötétség úrnőjét is köszönhetjük. Jared Leto egyébként először 2017-ben beszélt arról, hogy színészként és producerként is bekapcsolódott a harmadik Tron filmhez, bár a Tron: Örökség sikertelensége után meglehetősen csendes volt a produkció háza tája.

Ehhez kapcsolódóan Joseph Kosinski a Vulture magazinnak korábban elmondta, hogy megírta és megtervezte a Tron: Örökség folytatását, amely a filmek digitális világát a való világba hozná. Már 2015-re készen állt a folytatásra, de addigra a stúdió prioritásai megváltoztak, és a film szétesett.

Az egyelőre Tron: Ares munkacímen futó projekt forgatókönyvét David DiGilio, Steven Lisberger és Bonnie MacBird fejlesztik. Bővebb hivatalos információ egyelőre nem látott napvilágot a filmmel kapcsolatban, amely egyébként a tervek szerint 2025-ben jelenhet majd meg.

akció | kaland | sci-fi

Sam Flynn képtelen elfogadni apja rejtélyes eltűnését, aki egykor a világ legjobb videojáték-fejlesztőjének hírében állt. A fiú a régi Flynn Játékteremből érkező szignál... több»