Az idei Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatásra került a Kate Winslet főszereplésével készült Lee című produkció, amelyben a színésznő a híres második világháborús fotóst és újságírót, Lee Millert alakítja.

A Vogue magazinnak adott interjúban Winslet részletesebben is beszélt arról, hogy producerként egyúttal éveken át tartott a film előkészülete, elmondása szerint ugyanis a szakma több férfi vezetője is lekezelően bánt vele, amikor megpróbálta összeszedni a produkció anyagi forrásait.

“Hihetetlenül felháborítóak azok a férfiak, akik azt hiszik, hogy szükséged van a segítségükre. Még az is előfordult, hogy egy rendező azt mondta nekem: 'Figyelj, te megcsinálod az én filmemet, és én majd finanszírozom a kis 'Lee'-det...Voltak olyan potenciális férfi befektetőink, akik olyanokat mondtak, hogy: 'Mondd csak, miért kéne nekem ezt a nőt kedvelnem?'" - mondta Winslet.

“A fiatal színésznő most végre nem félnek. Ez annyira büszkévé tesz engem. Mindez rohadtul megérte. Mert a kultúra olyan módon változik, amit a legmerészebb álmaimban sem tudtam volna elképzelni a huszas éveimben” - válaszolta a színésznő arra a kérdésre, hogy szerinte milyen pozitív hatást ért el a MeToo mozgalom.

A Lee forgatása a franciaországi Saint-Malo kikötőjében vette kezdetét, ahol Winslet már az első napokban megsérült, ugyanakkor nem hagyta, hogy mindez bármilyen hatással legyen a munkálatokra.

“Tudod,'kib*szottul bátornak kellett lennem ahhoz, hogy a testemet a legpuhább változatának engedjem, és ne rejtőzzek el előle. Az emberek a saját csapatunkból azt mondták, hogy 'Talán csak egy kicsit feljebb kéne ülnöd'. Erre én: 'Miért? A ‘húsdarab’ miatt, amit látni lehet? Nem, ez így lesz!” - tette hozzá Winslet arra vonatkozóan, hogy topless jelenetei is voltak a produkcióban.

“Állandóan azt mondták, hogy rossz alakom van. Állandóan azt mondták, hogy kevesebbel is be kell érnem. Nem pazarolok értékes energiát arra, hogy a testemet kritizáljam. Szerintem minden nő jobban teszi, ha csak annyit mond: Hiszek magamban. Nem számít, mit gondolnak mások; ez vagyok én - haladjunk a korral” - tette hozzá a színésznő.