Pókember legújabb szólófilmjéből kiderül, milyen lett a világ Thanos után. A felkerült a Twitterre a film legújabb előzetese!
Az amerikai mozizók már láthatták a Pókember – Idegenben legfrissebb előzetesét, de a Marvel hivatalosan egyelőre nem tette közzé a korábbi trailerhez képest számos új jelenetet tartalmazó kedvcsinálót. Ennek ellenére a Twitterre máris felkerült a teljes, több mint két perces, finoman szólva is közepes minőségű anyag.
A friss trailerben nagyobb hangsúlyt kap a Pókember: Idegenben története, melynek középpontjában egy békésnek induló európai vakáció áll, csakhogy amikor feltűnik a színen Nick Fury, hősünk élete legnehezebb feladatával kell szembenéznie. A sztoriban fontos szerep jut a Marvel moziverzumához frissen csatlakozó Mysterio karakterének is, akit jó eséllyel nem utoljára fogunk látni a mozivásznon, de az alábbi előzetesből az is kiderül, hogyan jut hozzá a hálószövő az új vörös-fekete jelmezéhez Tony Stark titkos laboratióriumában.
A film főbb szerepeiben Tom Holland mellett feltűnik még Jake Gyllenhaal, Samuel L. Jackson , Marisa Tomei, Jon Favreau, Cobie Smulders és Zendaya, míg a rendezői széket Jon Watts foglalhatta el.
A Pókember – Idegenben július 4-től látható a hazai mozikban.
2019
Pókember számára nincs megállás, úgy tűnik, hősünk sosem lazíthat. Miközben a falmászó többször bizonyította, hogy egymaga képes megszabadítani a világot az ellenlábasoktól, de akár csapattagként is helyt áll a harcban, úgy érzi, eljött az ideje, hogy kortársaihoz hasonlóan ő is kiruccanjon kicsit. Útnak indul barátaival, hogy bebarangolják Európát. A felhőtlen szórakozást azonban egy korábban ismeretlen ellenfél támadása szakítja félbe. Mysterio soha nem látott erővel bír, lehetséges, hogy Pókember erősítésre szorul és a bosszúállók támogatását kéri.