Szívszorító alkotással készült Nora Fingscheidt, ami hazájában már kimagasló sikereket ért el, olyannyira, hogy a Kontroll nélkült nevezte Németország a jövő évi Oscarra. A friss filmpremier kapcsán cikkünkben mindent egy helyre gyűjtöttünk, amit érdemes tudnotok a filmről.

A szívszorító történet kis hőse a kilencéves Benni. Szeretetéhes, nehezen kezelhető kislány, aki nem találja a helyét a szülő nélkül felnőni kénytelen gyerekek között. Az állami szervezetek tanácstalanul egymás között adogatják őt, agresszív természetével ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig a kislány csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját. Képtelen elfogadni, hogy lemondott róla, az újabb és újabb csalódások ellenére napról-napra reménykedik, hogy egyszer megmenti és hazaviszi. Most azonban emberére akad az egyik új nevelőben, aki a nehéz kezdés dacára kiáll Benniért. Kockázatos javaslattal áll elő, amivel nem csak szakmai karrierjét, de akaratlanul saját családját is veszélybe sodorja.
A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott Kontroll nélkül akár igaz történet is lehetne: a film Benni szemén keresztül azoknak a gyerekeknek a történetét meséli el, akikre minden igyekezet ellenére az ellátórendszer nincsen felkészülve. Helena Zengel hátborzongatóan erőteljes, érett alakítása egész biztosan sokáig velünk marad majd.

A film rendezői székét Nora Fingscheidt foglalhatta el (Kontroll nélkül, Ohne diese Welt), míg a főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk, mint Albrecht Schuch, Helena Zengel, Victoria Trauttmansdorff, Matthias Brenner, Lisa Hagmeister, Peter Schneider és Gabriela Maria Schmeide.

Íme 8 érdekesség a premierfilmről, amit nem árt tudnod, mielőtt jegyet váltasz:

  • A Kontroll nélkül forgatása Hamburgban és Berlinben zajlott 2017. november 7. és 2018. március 27. között.
  • Nora Fingscheidt 150 amatőr- és gyerekszínészt hallgatott meg, de már a casting elejétől fogva Helena Zengel volt a favoritja.
  • A film forgatókönyvének megírását több mint öt évnyi kutatómunka előzte meg Nora Fingscheidt részéről.
  • Nora Fingscheidt rendezőnő elmondta, hogy a film ötlete az állami gondozottak helyzetéről a Das Haus beim Gleisen (2014) című dokumentumfilmje forgatásakor merült fel benne.
  • A Kontroll nélkül Nora Fingscheidt első egészestés filmje.
  • A Kontroll nélkül versenyben volt a 2019-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve-díjáért.
  • A Kontroll nélkül tucatnál is több díjat zsebelt be a világ legrangosabb, A-kategóriás filmfesztiváljain. Díjazták egyebek mellett Zürichben, Berlinben, Taipeiben és Vukovarban is.
  • A Kontroll nélkül Németország nevezettje a 92. Oscar gála legjobb idegen nyelvű film kategóriájának díjára.

Hazai premierdátum: 2019.11.07.

A film előzetesét idelent tudjátok megnézni: