Lejátszás

Március végén végre a mozikba kerül az év egyik legjobban várt filmje, a Ready Player One. Bár az alkotók nem voltak szűkmarkúak a kampány során, a végső előzetes a legtöbb, amit a premierig látni fogunk a filmből.

Steven Spielberg idén végre ismét egy sci-fivel rukkol elő. A Ready Player One körüli hájpot az utolsó hetekben csúcsra járatja a stúdió, gyakorlatilag minden napra jut friss anyag (poszter, jelenetek, fotók stb), de már a sajtóvetítésekről is kikerültek az első, kimondottan pozitív vélemények a Twitterre. Most pedig befutott a film végső előzetese is, mely pazar látványt, és lebilincselő akciót ígér.

A film hivatalos szinopszisa:

A valóságban nincs semmi jó. Szerencsére nem is kell törődnünk vele. 2044-ben már mindenkit beszippant a világot átfogó virtuális játék, az OASIS, amelyben mindenki a maga választotta avatárjával vehet részt: és nem szembesül semmi rosszal, ami a játékon kívül várná. Amikor az OASIS-t feltaláló és a céget alapító James Halliday meghal, a végrendeletéből kiderül, hogy elrejtett néhány titkot a rendszerben. Aki ezekre rátalál, mesés gazdagságot nyerhet. Wade 18 éves, és az egész életét a játékban töltötte. Nekivág a kalandnak, és nem törődik vele, hogy az élete a tét. De nemcsak az, amelyiket a játék számára használ… hanem a valódi is.

A produkció főbb szerepeiben olyan színészeket láthatunk majd, mint Hannah John-KamenT. J. MillerBen MendelsohnTye SheridanSimon PeggMark Rylance és Olivia Cooke, míg a forgatókönyvet Ernest Cline és Zak Penn írják.

Ready Player One 2018. március 30-án érkezik a mozikba.

2044-ben az egész világot behálózó, virtuális valóságon alapuló játék, az Oasis nyújt menedéket azoknak, akik a sivár hétköznapokból menekülni szeretnének. Az Oasisben a játékosok a saját maguk által megválasztott avatarjukkal járhatnak be egy olyan világot, mely a valóságban elérhetetlen lenne számukra. Az Oasis alkotója, James Halliday végrendeletéből kiderül, hogy a játék atyja elrejtett néhány titkot a rendszerben, így halálával egy új játék veszi kezdetét: amelyik játékos teljesíti az összes titkos feladatot, az mesés vagyonra tehet szert. A 18 éves Wade, aki egész életét a játékban töltötte, nekivág a kalandnak. Ám arra ő sem számít, hogy egy idő után már nemcsak játékbeli énjének élete kerül veszélybe...