James D'Arcy-t a legtöbben talán Jarvisként ismerik a Marvel Carter ügynök című sorozatából, a színész ezúttal a kamera mögött is kamatoztatta tehetségét, a nyáron ugyanis érkezik első rendezése, a Made in Italy.

Mindez már önmagában is izgalmasan hangzik, a film egyik főszerepét ráadásul Liam Neeson viszi majd, akitől jó ideje nem láthattak már a rajongók ehhez hasonló alakítást. A film története szerint Robert fiával Londonból Olaszországba utazik, hogy eladják néhai feleségétől örökölt házat.

Az apa fia kapcsolat egyébként sem mondható túl fényesnek, az utazás pedig emiatt nem indul valami zökkenőmentesen. Az együtt töltött idő és a kalandok azonban talán újra közelebb hozzák egymáshoz a két férfit.

A Made in Italy premierjére pedig nem kell sokáig várniuk a nézőknek, hiszen a film a tervek szerint július 23-án debütál a hazai mozikban!