Luke Evans kiszállt a Holló remake-jébőlA kép forrása: Universal Pictures

Mégsem Luke Evans játssza a kultikus A holló remake-jének főszerepét. A film rendezője, Corin Hardy több színésszel is tárgyalni fog a közeljövőben, miután a Sundance Filmfesztiválon bemutatása kerül legújabb, The Hallow című filmje.

Hardynak és a filmet gyártó Relativity-nek új főszereplő után kell néznie, miután Luke Evans kihátrált a produkció mögül, adta hírül a TheWrap, miután a színész sajtósa megerősítette az értesüléseket.

A film körüli munkálatok hónapok óta állni látszanak, a forgatás megkezdésének időpontjáról pedig továbbra sincs semmi információ. Úgy tűnik, Evans megunta a várakozást, de már A hobbit: Az öt sereg csatája egyik decemberi sajtóeseményén elmondottak után sejteni lehetett, hogy fogytán a türelme.

Nem Evans az egyetlen, aki visszalépett a projekttől. A film főszerepét eredetileg Tom Hiddleston játszotta volna, aki már túl volt a sminkpróbán is, miután passzolta a szerepet. Szintén visszalépett a rendező, F. Javier Gutiérrez, miután a Paramount felajánlotta neki a Rings rendezői székét, melyet végül el is fogadott.

A helyzet tehát nem túl biztató a rajongók szempontjából, a stúdió azonban tiszta lappal remélhetőleg újult erővel kezdi meg a munkálatokat.