Már csak párat kell aludni, hogy végre megérkezzen a Fallout sorozat, mostanra pedig gyakorlatilag az is biztossá vált, hogy elkészül a második évad.

Mindez valójában a kaliforniai 25 millió dolláros adójóváírásnak köszönhető. Hivatalosan ugyan az Amazon még nem közölte, hogy a Prime Video sorozat visszatér, de mivel Lisa Joy és Jonathan Nolan executive producerek nemrég tettek néhány utalást arra vonatkozóan, hogy az anyagi akadályok máris elhárultak, így jó esély van arra, hogy rövidesen a hivatalos bejelentés is megtörténik.

A sorozat minden idők egyik legnagyobb összegű juttatást kapja, amit valaha is egy sorozatnak ítéltek oda, a Fallout egyike annak a tucatnyi sorozatnak, amelyek közel 152 millió dolláros támogatást kaptak a Kaliforniai Filmbizottság egyik programján belül.

A támogatott produkciók között egyébként olyan további címek találhatók, mint az NCIS: Origins, Dr. Odyssey és a Grotesquerie.

Természetesen az adókedvezmény elnyerése, még ha olyan nagy összegű is, mint amilyet a Fallout kapott, nem garancia arra, hogy egy projektet el is fognak indítani. A sorozatot az Empire State-ben, Utah-ban, New Jersey-ben és Namíbiában forgatták, és amely az adójóváírási programnak köszönhetően Kaliforniába költözött.

A Fallout tehát április 11-én debütál a Prime Video műsorkínálatában, a mafabos adatlapon található Prime Video ikonra kattintva pedig közvetlenül elindítható a lejátszás, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál.

66 Fallout  (2024)

akció | dráma | kaland

Egy jövőbeli, poszt-apokaliptikus Los Angelesben a polgároknak földalatti bunkerekben kell élniük, hogy megvédjék magukat a sugárzástól, a mutánsoktól és a banditáktól a... több»