Idén tavasszal mutatták be a hazai mozik David F. Sandberg horrorfilmjét, az Until Dawn-t, amely holnaptól már elérhető az HBO Max műsorkínálatában is.

A történet szerint Clover és barátai eltűnt nővére után kutatnak egy elátkozott vidéken, ahol időhurokba kerülnek: minden alkalommal, amikor meghalnak, az éjszaka elölről kezdődik, új veszélyekkel. Kiderül, hogy a környéket egy bányakatasztrófa pusztította el, és Dr. Hill titkos kísérletei okozzák a természetfeletti jelenségeket. Úgy tűnik, hogy ez a lidércnyomás sosem érhet véget, hacsak nem sikerül leszámolni Dr. Hill-lel.

"Az Until Dawn saját utat akar járni, elszakadva az eredeti műtől. Ironikus módon, azzal, hogy más akar lenni, végül még klisésebbnek tűnik, mint valaha" - írja a filmről az Empire kritikusa, Harry Stainer.

A Rotten Tomatoes portálon csakugyan kevésbé lopta be magát a film a kritikusok szívébe, a szakma ugyanis 51 százalékot adott rá, noha a nézők ugyanitt 66 százalékot adtak rá, illetve a hazai közönség is 61 százalékra értékelte a Mafabon.

"Tetszik, amit látok. Csak épp nem jött át az az érzés, amit egy túlélő horror filmtől elvárok. Ez a történetnek köszönhető, amelyről tudom, hogy egy videojátékon alapul" - jegyzi meg Karina Adelgaard, a Heaven of Horror szerzője.

Az Until Dawn főbb szerepeiben Peter Stormare, Maia Mitchell, Michael Cimino, Hermányi Mariann és David F. Sandberg láthatók. A 15 millió dollárból készült projekt egyébként 54 millió dollárt hozott a stúdiónak, idehaza 70 917 darab mozijegyet értékesítettek, amelyből megközelítőleg 187,5 millió forint bevétel folyt be.

"Őszintén érdekelt, hogy vajon valamelyikük túléli-e az éjszakát, a hiányosságai ellenére pedig szórakoztatónak találtam a filmet" - írja John Stark, a Mac the Movie Guy kritikusa.

Az Until Dawn holnaptól tehát elérhető az HBO Maxon, a film mafabos adatlapján található streamingplatform ikonjára kattintva pedig közvetlenül is elérhetitek a lejátszást, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál. Ha szeretnétek egymásnak is segíteni abban, érdemes-e esélyt adni a filmnek, úgy várjuk véleményetek róla ITT.

További friss hírekért görgessetek lejjebb!

61 Until Dawn  (2025)

dráma | horror

Egy véget nem érő rémálom – vagy ha véget ér, akkor csak kezdődik újra. Clover és barátai egy kietlen völgybe merészkednek, de nem csak városnézők. Egyáltalán nem. Egy... több»