Az előző évezredben a Disney neve még a legtöbb embernek a kézzel rajzolt, jellegzetes stílust képviselő rajzfilmeket jelentette. Számtalan filmtörténeti szempontból is fontos klasszikust köszönhettünk a stúdiónak, amely emellett az élőszereplős filmek terén is jeleskedett, majd a 2000-es években már az animációs filmek felé fordultak szintén szép sikereket elérve.
Ám néhány évvel ezelőtt a fejesek úgy döntöttek, hogy ismét új irányba mennek el. Elkezdték a legsikeresebb rajzfilmjeik élőszereplős adaptációit elkészíteni. Ezek között akadtak kifejezetten jól sikerült darabok is, ám voltak olyanok is, ahol a rajongók nem igazán értették, hogy mire gondolt a költő… És vannak azok az „élőszereplős” filmek, amelyek főhőse állatok, így igazi élő szereplő egy darab sincs bennük, hiszen mindent CGI segítségével keltenek életre. Ilyen Az oroszlánkirály és ilyen a tavaly megjelent Bambi – Egy élet az erdőben is. Utóbbi mostantól a Max kínálatában is megnézhető.
A Disneynek mindig is különleges érzéke volt hozzá, hogy az állatos meséi a lehető legszomorúbbak legyenek. Erre is remek példa Az oroszlánkirály, de még jobb a Bambi. A történet egy kis őzikéről szól (akiket egyébként is minden ember imád), aki felfedezi a erdő világát és titkait. Édesanyja minden nap megtanítja őt arra, hogy erőssé kell válnia. De amikor beköszönt az ősz, Bambi kimerészkedik a szabadba, és a vadászok örökre elválasztják őt az anyjától. Ettől kezdve a fiatal őzgidának meg kellett tanulnia egyedül élni. Szerencsére rátalál gyermekkori barátjára, Faline-ra. Aztán egy nagy, fenséges szarvas, aki nem más, mint az apja, rátalál Bambira, és segít neki felnőni. Bambi ezután saját kezébe veszi a sorsát.
A filmet Michel Fessler rendezte, aki a forgatókönyv megírásából is kivette a részét Laurence Buchmann társaságában, alapját pedig természetesen Felix Salten regénye adta.
Ha kedvet kaptál ehhez a fotórealisztikusan megalkotott animációs filmhez, amely beillene egy természetfilmnek is, és még élő Max-előfizetésed is van, akkor elég a platform logójára kattintanod és indul is a lejátszás. További hasonló filmajánlókat pedig lejjebb görgetve találsz.

családi | dokumentum | dráma | kaland
A Felix Salten „Bambi – Erdei történet” című könyve alapján készült film egy fiatal őzike kalandjait meséli el, akit anyja és az erdő állatai vesznek körül: barátja, a... több»