Megvan, mikor jön a 25. James Bond-film

Producerek végre kitűzték a soron következő Bond-mozi premierdátumát.

Már a 2015-ös 007 Spectre: A Fantom visszatér több mint 800 milliót kaszált, a közönség és a kritikusok is visszalépésként tekintettek rá a James Bond: Skyfall után (utóbbi 1 milliárd felett teljesített). A főszereplő, Daniel Craig már a premier előtt lenyilatkozta, hogy inkább vágná le csuklóból a kezét, mint hogy ötödjére is elvállalja a 007-es ügynök szerepét.

Bár azóta sok pletyka kapott szárnyra, a legnagyobb valószínűség szerint Craig ismét magára ölti az ikonikus brit titkosügynök zakóját.  

Az mindenestre érdekes, hogy Craig neve nem szerepel a Bond-franchise producereinek közleményében, melyben bejelentették, hogy röviddel az angliai premier után 2019. november 8-án kerül majd a mozikba az Államokban a 25. Bond film.

A közlemény nem tett említést sem a rendező személyéről, sem a stáb további tagjáról, a premierdátum mellett mindössze annyi derült ki, hogy a forgatókönyvet Neal Purvis és Robert Wade írják majd, ami abból a szempontból nem meglepetés, hogy az 1999-es A világ nem elég (James Bond: A világ nem elég) óta ők jegyezték az összes Bond-film szkriptjét.