Mi ez a 100%-os magyar film, amire rákaptak a hazai nézők?

Megérkezett a mozikba a Rózsa Gábor rendezésében készült Legénybúcsú Extra.

A film jelenleg 100 százalékos értékeléssel büszkélkedhet a Mafab.hu felhasználók értékelései alapján, ezzel pedig kevés produkció büszkélkedhet, ráadásul hasonló sikert érte el Rózsa Gábor 2021-ben bemutatott Mentés Másképp című filmje is, amely annak idején három héten keresztül szerepelt a Netflix TOP10-es listáján.

Az alkotók elmondása szerint a Legénybúcsú Extra kifejezetten egy olyan produkció, amely a közönségnek készült, “patikamérlegen” mérték ki humort és fordulatokat a történetben. A cél egy olyan film elkészítése volt, amelyen egyszerre lehet izgulni és nevetni is.

“Még számomra is voltak olyan apró arcmimikák amik csak a mozivásznon lettek igazán viccesek és észrevehetőek, pedig én vagyok a rendező basszus… ha nekem is tartogat meglepetést a nagy vászon, akkor mekkora hatás bomba annak aki először látja így” - írja Rózsa Gábor.

A rendező azt is hozzátette, hogy a Legénybúcsú Extra sikere bizonyíthatja, hogy ma Magyarországon a független filmkészítés nagyon is piacképes, ennek kiszélesedése pedig történelmi pillanat lehet a magyar filmgyártásban.

“A filmek a nézőért készülnek és őket kell, hogy szórakoztassa. Ha nem tetszik a nézőnek és kimegy a teremből akkor megérdemeljük!” - olvasható a közleményben.

A Legénybúcsú Extra tehát már megtekinthető a mozikban!

vígjáték

Dani (Virsinszki Zoltán) és menyasszonya (Nagy Alexandra) összefogtak, hogy egy egyedülálló legénypárbajban mérkőzzenek meg riválisaikkal, amely során persze mindketten győzni... több»