A hétvégén az HBO Max előfizetők számára is elérhetővé vált A hullahó-akció , idehaza pedig néhány nap is elég volt ahhoz, hogy a platform második legfelkapottabb filmjévé léptessék elő a produkciót.

Az első helyet jelenleg a Senki tartja, míg a harmadik helyet A rólad alkotott kép húzta be. Bár Joe Kasdan rendezése korábban kevésbé nyerte el a kritikusok szimpátiáját, a Rotten Tomatoes portálon a szakma 30 százalékra értékelte, míg a nézők ugyanitt 89 százalékot adtak rá, idehaza pedig 59 százalékra értékelte a közönség a Mafabon.

A történet szerint miután a Mikulást elrabolják, egy civil bűnözőt hívnak segítségül, hogy segítsenek megtalálni őt. A nyomok egy boszorkányhoz vezetnek, akinek úgy tűnik, hogy egy gonosz terve van mindazokkal, akik a rosszak listáján szerepelnek.

A film nem mellékesen parádés szereposztást kapott, olyan nevekkel a fedélzeten, mint Dwayne Johnson, Chris Evans, Lucy Liu, J.K. Simmons, Bonnie Hunt, Kristofer Hivju, Kiernan Shipka és Nick Kroll.

A hullahó-akció tehát már elérhető az HBO Maxon, ne feledjétek, hogy a platform ikonjára kattintva közvetlenül is elérhetitek a lejátszást, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál, ha pedig megnéztétek, úgy várjuk véleményetek róla ITT, ezzel is segítve a hazai közösséget, érdemes-e belevágni a filmbe.

Kedvcsinálóként csekkoljátok az előzetest, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!

akció | kaland | misztikus | vígjáték

Az Északi-sarkvidéken egy titkos bázis található, amelyet egy magasan képzett csapat őriz, fejlett technológiát alkalmazva. Ezek a védelmezők azonban nem katonák, dezertőrök... több»