2021.04.16   olvasottság: 4664x   szerző: GGS   hozzászólások: 0

Lassan negyed évszázada már, hogy mozikba került a Titanic. A film örökre a világsztárok sorába emelte Leonardo DiCaprio és Kate Winslet párosát, bár mindketten szerepeltek már előtte is nagy mozikban. A két színész azonban egészen máshogy élte meg a tragikus sorsú hajóról szóló film forgatását.

85 Titanic  (1997)

Erről a film producere, Rae Sanchini és Kate Winslet is mesélt korábban. A producer szerint a két színésznek egészen eltérő volt a munkafelfogása, a munkamódszere. Persze mindez a végeredményen nem látszott meg, hiszen voltaképpen a forgatások előtti utáni időszak volt az, amit a két színész egészen másképp kezelt.

Kate Winslet kifejezetten sokat készült egy-egy jelenetre, amikor pedig elhangzott az „ennyi”, és a kamerák leálltak, még jó ideig a film hatása alatt maradt. Nem tudott egyik pillanatról a másikra visszazökkenni a valóságba. Minél érzelmesebb, minél keményebb jelenetet forgattak, annál inkább a hatása alatt volt a színésznő. Erről ő maga is azt mesélte, hogy minden forgatáson, amikor elkezdődik egy jelenet felvétele, az egy külön világ. Lehet az ember bármennyire is felkészült, olyankor mindig minden megváltozik körülötte.

Ezzel szemben Leonardo DiCaprio egészen másképp kezelte a helyzetet. Ő ugyanis képes volt minden jelenet felvételén egyik pillanatról a másikra a színészből Jack Dawsonná válni és fordítva. Bár a filmben nagyon hitelesen alakít, a forgatásokon amint véget ért egy felvétel máris újra ő volt Leo, a fiatal és tehetséges színész. Még akkor is, amikor Jack halálát forgatták, ő pedig eljátszotta, hogy a srác megfagy és elsüllyed. Amint véget ért a felvétel, máris újra mosolygott és viccelődött a stábbal, mintha mi sem történt volna.