A Kurszk – az atomtengeralattjáró, amely kétszer akkora, mint egy jumbo jet, és hosszabb, mint két focipálya –, az orosz Északi Flotta „elsüllyeszthetetlen” büszkesége 2000. augusztus 10-én útnak indult. Egy évtizede ez volt az első küldetése, és rajta kívül tengerre szállt harminc hajó és három másik tengeralattjáró is. Két nappal az indulás után két hatalmas robbanás – amelyek elég erősek voltak ahhoz, hogy még a távoli Alaszkában lévő szeizmográfok is kimutassák őket – a Barents-tenger fenekére süllyesztette a Kurszkot. A robbanásokat a fedélzeten lévő 118 tengerészből legalább 12 túlélte.
A következő kilenc nap során az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelte a mélyben rekedt tengerészek után indult mentőakciót, amelyhez az oroszok más országoktól is kértek segítséget. Senki sem tudhatta, mi lesz a tengerészek sorsa.
Robert Moore, a díjnyertes újságíró Kurszk című kötetében (A Time to Die: The Untold Story of the Kursk Tragedy) minden részletre kiterjedő alapossággal tárja fel a katasztrófa történetét: könyve írásakor magas rangú orosz katonáktól szerzett exkluzív információkat, és bejárása volt a Kurszk szigorúan őrzött tengeralattjáró-bázisára.
A film készítéséről
A könyvtől a filmig
Robert Rodat, az Oscar-díjra jelölt forgatókönyvíró (Ryan közlegény megmentése) adaptálta Moore tényirodalmi könyvét a filmvászonra, és munkája során elsősorban a tengerészek emberi drámájára koncentrált. Rodat pontosan olyan alapos volt, mint Moore, és hozzá hasonlóan David Russell parancsnoktól is segítséget kért. Russell vezette a Brit Királyi Haditengerészet Kurszk-mentőakcióját, és ő lett a mozifilm konzulense, sőt egyben főszereplője is, akit Colin Firth, az Oscar-díjas angol színész (A király beszéde; Suszter, szabó, baka, kém) alakít.
– A film sok szempontból hűen követi a könyvet, és hitelesen adja vissza a valós eseményeket – állítja David Russell. – Persze kénytelen is, hiszen közismert történelmi tényekről beszélünk. De természetesen nem dokumentumfilmről van szó, így az alkotók azért éltek némi művészabadsággal. Tehát a valós eseményekhez hű, művészileg finomhangolt történettel van dolgunk.
A rendező színrelépése
– A Kurszk tragédiájáról korábban csak felszínes ismereteim voltak – meséli Thomas Vinterberg, a film rendezője. – De egyvalami megmaradt bennem a korabeli híradásokból: a kocogtatás a tengeralattjáró falán, az a sajátos segélykiáltás.
Vinterberg a híres-hírhedt dán Dogma-mozgalom egyik meghatározója tagja, olyan művészfilmek alkotója, mint A születésnap és A vadászat. Általában ő maga írja a forgatókönyveit.
– De ez kivétel volt – mondja. – Az egyik főszerepet játszó Matthias Schoenaerts kért meg, hogy olvassam el a forgatókönyvet. Vele korábban a Távol a világ zajától című filmen dolgoztam együtt. A szóban forgó szerepet magának szánta, ami a szkript olvasásakor teljesen jogosnak tűnt.
– Robert Rodat forgatókönyve egyébként zseniális volt – folytatja a rendező –, és nagyon jól megragadta a „fogy az idő” univerzális témáját, ami ugye mindannyiunkat érint. A film emellett természetesen politikai kérdésekkel is foglalkozik, és egy gyönyörű szerelmi történet is van benne. De elsősorban a fogyó időről és a tengerészek bátorságáról, búcsúzásáról szól. Ezt szívszorítónak találtam benne. Amint elolvastam, egyértelmű volt, hogy le kell forgatnom.
Aztán jött a kihívás, hogy a saját képére formálja a történetet.
– Rodat mindent megtett azért, hogy a forgatókönyv az utolsó szóig hiteles legyen – hangsúlyozza Vinterberg. – Ez hatalmas kihívás, hiszen senki sem tudja pontosan, mi történt a mélyben. Csak annyi biztos, hogy minden tengerész meghalt. Úgyhogy a lehető legtöbb szakértővel vettük körül magunkat. A következő kihívás pedig az volt, hogyan faragunk ebből a sztoriból jól működő drámát. Például a főhősnek a valóságban nem voltak gyerekei. A filmben már van egy, és a felesége várja a következőt. A Kurszkkal tisztelegni akartunk az áldozatok gyerekei, a hátramaradt 71 fiatal előtt is, ezért kombináltunk ezt-azt. Több mint egy évig fejlesztettük a forgatókönyvet. A végeredményről azt mondhatom, nem egyszerűen egy film lett, hanem Vinterberg-film. Nekem máshogy nem megy, mindig muszáj a saját képemre formálnom az alapanyagot.
A film készítése
Amikor a gyártásra került a sor, a EuropaCorpot képviselő Luc Besson egy másik veterán producerre, Ariel Zeitounra bízta a feladatot (Yamakasi, Blueberry – A fejvadász, Miss Sloane), aki egyébként rendezőként is aktív.
Zeitouna a következőket meséli a produkció eredetéről:
– Már jó ideje benne volt a pakliban, hogy leforgatjuk a filmet, aztán Luc Besson egy ponton zöld utat adott rá. Ekkor kért meg, hogy felügyeljem a gyártást. Azelőtt túlnyomórészt amerikai stábban gondolkodtak. Firth mellett Schoenaerts is benne volt a projektben, de amikor én is beszálltam, úgy éreztük, alapvetően mégiscsak európai filmről van szó, így a lehető legjobb európai színészek közül kell válogatnunk. Így került a képbe Léa Seydoux.
– Bonyolult, drága film volt – folytatja Zeitoun. – Túl drága. De nagyon fontos volt, hogy tiszteletben tartsuk, mi a tét művészileg. És ott volt a technikai kihívás, hogy megépítsünk egy tengeralattjárót, amit a stábtagokkal együtt elsüllyeszthetünk. Szóval sok kihívás és kockázat rejlett a munkában. Összeállítottam egy csapatot, és hónapokig megfeszítve dolgoztunk a szűkös költségvetésből, próbáltuk kihozni belőle a legjobbat. Szakmailag és művészileg egyaránt ragyogó gárda állt össze. Mindenkit nevesítenem kéne, de ez persze lehetetlen. Most csak az operatőr Anthony Dod Mantle-t és a látványtervező Thierry Flamand-t emelném ki, akik elsőrangú munkát végeztek. De tényleg mindenki dicséretet érdemel.
– Thomas pedig különösen tiszteletre méltóan működött együtt a stábbal – folytatja a producer. – Nem adott alább a művészi elképzeléseiből, de tisztában volt vele, hogy a pénz az úr. Mindig próbált „kreatív” lenni – szereti ezt a szót. És lehet az ember kreatív akkor is, ha pénzügyi korlátokkal kell dolgoznia.
– Ez volt életem legnehezebb filmje – összegez Zeitoun. – Minden szinten. Technikailag, művészileg és a kockázatokat tekintve is. De egyúttal a legizgalmasabb is.
A nézőpontok
A film cselekménye három nézőpontból bomlik ki: a hadseregéből, a kormányéból és a civilekéből. Az első felvonás az egyik tengerész esküvőjén játszódik, ott ismerjük meg az áldozatok közegét és hátrahagyott életüket. A második a balesetet és a rendkívül feszült mentőakciót mutatja be. A harmadik költőien utal a tragédia utóéletére.
A tengerészek és családjaik
A film főszereplője egyértelműen Mikhail Averin, a Kurszk 7-es rekeszének parancsnoka, akit a tehetséges belga sztár, Matthias Schoenaerts játszik (Bikanyak, Vörös veréb, Rozsda és csont).
– Mikhail az emberei vezetője, védelmezője és spirituális apja egyben – magyarázza Schoenaerts. – Rendkívül tapasztalt tengerész, de tíz éve nem voltak küldetésen, úgyhogy ez a mostani nagyon izgatja őket. A Kurszk az orosz seregben hatalmas státuszszimbólum volt, az Északi Flotta régi dicsőségét reprezentálta. Ezek a tengerészek pedig profik, így nagyon komolyan veszik a munkájukat. Mégis kicsit olyanok, mint a gyerekek, akik be vannak sózva a tengertől. Aztán persze beüt a krach.
A Cannes-i Palme d’Or nyertese, Léa Seydoux (Adéle élete, Becstelen Brigantyk) Mikhail feleségét, Tanyát játssza.
– Amikor először találkoztam Thomasszal, hogy beszéljünk a filmről, hihetetlenül terhes voltam – emlékszik vissza a színésznő. – Ekkor jutott eszébe, milyen jó lenne, ha a karakterem is az lenne. Ez nagyon megtetszett. Tanyának egyszerű élete van, feleség és anya. Aztán hirtelen szétesik a világa.
A többi feleség és falubeli szintén fontos szerephez jut a filmben: együttes erővel lépnek fel az orosz hatóságokkal szemben. Tanya pedig a vezetőjük lesz, próbálja elérni, hogy a sajtó tudósítson az eseményekről, és a döntéshozók tegyenek érdemi lépéseket.
– Thomas nagyszerű rendező, borzasztóan izgultam, hogy együtt dolgozhatok vele – mondja Seydoux. – A forgatókönyv pedig kiváló, nagyon megérintett a sztori. De azért féltem is. Ha egy valós történeten alapuló filmben szerepelünk, az azért kicsit zavarba ejtő. Fokozottan törekedni kell a hitelességre. Ez lett a megszállottságom, folyamatosan erre koncentráltam. Mert ne felejtsük el, hogy Tanya a film érzelmi központja.
A tisztek
Ami a hadsereg oldalát illeti, Gruzsinszkij admirálist a díjnyertes osztrák színész, Peter Simonischek (Toni Erdmann) alakítja.
– Gruzsinszkij majdnem hős, de csak majdnem – magyarázza Simonischek. – Kockára teszi a karrierjét, mert felelősnek érzi magát a tengerészek sorsáért. De nem képes megmenteni őket. Úgyhogy elveszíti az állását.
Simonischek angol megfelelője természetesen a már említett David Russell, aki nagylelkűen felajánlotta szolgálatait Gruzsinszkijnek, és megtett minden tőle telhetőt a tengerészek megmentéséért.
– A britek oldaláról Russell volt a felelős a Kurszk tengerészeinek megmentéséért – mondja Colin Firth. – Épp ő volt szolgálatban Northwoodban, amikor sor került a tragédiára. Mindenki figyelte, mi történik, már a katasztrófa előtt is, hiszen nagy kaliberű küldetésről beszélünk. Aztán beérkeztek a jelentések a robbanásokról, és mindenki találgatott, hogy vajon mi történhetett.
Firth nagyon szorosan együtt dolgozott a filmbeli karakterén a valódi David Russellel.
– Thomas Vinterberg és én nem sokkal a forgatás előtt találkoztunk David Russellel. Öt órát töltöttünk együtt. Nem tudtam, mire számítsak. Amikor csak találkozom egy magas rangú katonával, mindig arra gondolok: „Én csak egy színész vagyok. Eljátszok dolgokat. Valójában soha nem csináltam semmi érdemlegeset. Ő viszont épp ellenkezőleg. Irányított hadihajókat és tengeralattjárókat. Sokat volt akcióközelben. Számára az én munkám valószínűleg legjobb esetben is érdektelen.” De David nagyon is közvetlen volt és nyugodt. Korábban arra számítottam, talán ijesztő lesz, de egy cseppet sem volt az. Mindig tökéletesen ki tudta fejezni magát, és végig nagyon nyitottan viselkedett velem.
– A Daviddel való munkán túl nem különösebben végeztem háttérkutatást – meséli a színész. – Úgy ítéltem meg, ennyi elég. A filmben nem láthatnak akció közben, csak a zsargont kellett megtanulnom. Nehéz személyessé tenni az ilyen szöveget, és nehéz úgy mondani, mintha érteném is, miről beszélek. De David ebben is sokat segített. Megnyugtató volt, hogy támaszkodhatom rá. Úgyhogy ha valami botrányosan hiteltelent műveltem a forgatáson, David rögtön szólt. Így szabadon dolgozhattam.
– Érdekes ez, hogy ha ott van a karakterünk való életbeli forrása, az plusz érzelmi réteget rak az egészre. Mert én csak játszom, de ő ott van, és ő ezt át is élte. Az ő sztoriját meséljük. Én csak próbálom továbbadni. Ez pedig plusz nyomást rakhat az emberre – nem szúrhatja el, ha ott van az illető. Szóval kettős dolog ez: egyrészt nagyon hasznos volt a jelenléte, másrészt feszélyezett is.
A döntéshozók
Az orosz kormány gyanúsan hiányzik a történetből, de ez talán így helyes, tekintve, hogy Vlagyimir Putyin elnök a tragédia idején köztudottan a Fekete-tengeren lévő nyári lakjában pihent. Így a filmben a kitüntetésekkel kidekorált Petrenko admirális szolgál az orosz kormány szócsöveként. Őt pedig a nagy Max von Sydow alakítja.
– Max, aki hozzám hasonlóan skandináv, élő legenda – mondja Vinterberg. – A munkái nagy részét láttam, és nem kevés filmről beszélünk. Mindig is vonzott magához ez a karakteres arc, és az a belső tűz, ami belőle árad. Magánemberként is kimondottan kedvelem. Szerintem érdekes volt, hogy olyasvalaki játssza a film „főgonoszát”, akit ennyire kedvelek, és aki ennyire szerethető ember. Most egészen más oldalát mutatja meg. De még így is árad belőle az emberség, ahogy Peter Simonischekből is.
Egy gyerek szemén keresztül
Bár a film sztárokkal telezsúfolt szereplőgárdával büszkélkedhet, a Kurszk Mishával nyit és zár: ő Tanya és Mikhail ötéves kisfia, aki amolyan csendes szemtanúja a tragédia eseményeinek, és abból a szempontból talán előhírnök is, hogy a rá következő generációk hogyan látják az orosz kormányt. A kezdő színész, Artemij Szpiridonov által gyönyörűen megformált Misha a cselekmény során a nézők szemeként és füleként szolgál.
– Ő a megfigyelő, a hátrahagyott – magyarázza Vinterberg. – A sztoriból sok mindent az ő szemén keresztül ismerünk meg. Kellett egy ablak a világra. Mi nem oroszok vagyunk, nem voltunk ott a tengeralattjárón. Úgyhogy kellett egy ablak a sztorira, hogy a lehető legtisztább, -kíváncsibb és -alázatosabb szemszögből mesélhessük el. Innen jött a gyerek ötlete.
– Szerintem Thomast leginkább ez érdekelte a sztoriban – véli Ariel Zeitoun. – A tragédia emberi oldala. Ezért fektetett annyi energiát egy olyan karakter kidolgozásába, aki eleinte nagyon fiatal, de később hatalmas szerephez jut. Ez nyilvánvalóan Thomas nagy hozzájárulása a filmhez. Végső soron a gyereké „az utolsó szó” a filmben, és az tényleg nagyon hangsúlyos.
„A tengerészek bandája, a tengerészek bandája…”
A történeten végigvonul a hűség, az egymásra utaltság és a testvériség témája. A tengerészek rendkívül szolidárisak egymással, az életüket adják egymásért. A metafora több szinten is megjelenik. Egyrészt értelemszerűen a Kurszk legénysége kapcsán, de felfedezhetjük a külföldi segítők karaktereinél is: gondoljunk David Russellre, Gruzsinszkij admirálisra és a norvég mentőcsapatra.
– Természetesen a testvériség, az együttlét és a család témája adja a film gerincét – magyarázza a rendező. – És a közösségért, az országért hozott áldozat.
Ez a testvériség pedig átível az országhatárokon.
– Szerintem az ebben a sztoriban az igazán különleges – véli Firth –, hogy tengerészek akarnak benne megmenteni tengerészeket. Amint megértették, hogy potenciális tragédiáról van szó, azonnal kialakult közöttük a testvériség, és ez David számára is kulcsfontosságú volt. Az a része a sztorinak, amiben érintett vagyok, szerintem egyértelműen azt hangsúlyozza, hogy a nemzetállamok jelentősége és a különböző politikai érdekek másodlagosak, amikor az emberségről van szó. És szerintem a Gruzsinszkij admirálissal való kapcsolatomban ez még világosabb lesz. Az egyik orosz, a másik angol/NATO-tag, de mindketten hasonló dolgokon mentek keresztül. És ez sok mindent megmagyaráz. Soha nem találkozunk személyesen, mégis iszonyú erős a kapcsolatunk. Mindketten ugyanarra törekszünk. A tengerészek közötti testvériség pedig még a mienkénél is erősebb.
A valódi David Russell megerősíti Firth állítását.
– Szerintem nyugodtan mondhatjuk, hogy azok között, akik a tengeren szolgálnak, automatikusan kialakul valamiféle testvériség. Mindenki, aki ennyi időt tölt a tengeren vagy a felszín alatt, kötődni kezd a másikhoz. Tengeralattjárókon pedig különösen. Mindenkit másra képeznek ki, de van egy közös tudnivaló: hogy mi a teendő, ha elsüllyed a tengeralattjáró. Angliában szoktunk is 100 méter mélyből gyakorolni menekülést, és a Kurszk körülbelül ilyen mélyre süllyedt. Úgyhogy Gruzsinszkij egyből megértette, miről is van itt szó. Nem minden orosz nehezítette meg a dolgunkat. Sokan abszolút segíteni akartak. És páran, különösen az orosz mentőhajó, a Priz legénysége, elképesztően bátrak és eltökéltek voltak. Ezt nem győzöm hangsúlyozni.
Családi értékek, élet és halál
A szolidaritás érzése, ami a feleségekre és falubeliekre is kiterjed – akik a maguk módján szintén nagy családot alkotnak a filmben –, témaként ismerős lehet Vinterberg korábbi filmjeiből. A dán rendező többször is elmondta, hogy kedvenc filmjei A keresztapa és a Fanny és Alexander, ezek pedig tragédiákkal és nehézségekkel szembesülő családok összetartásáról szólnak. És a saját filmjeiben gyakran mesél a család vagy valamiféle közösség pozitív és negatív oldalairól, elég felidéznünk A születésnap, A vadászat és A kommuna cselekményét.
– Ez valóban visszatérő motívum a filmjeimben – ismeri el Vinterberg. – Folyton ehhez térek vissza. Már a filmes suliban is foglalkoztatott az egyén és a közösség viszonya. Talán mert egy kommunában nőttem fel, amire egy gyönyörű, hatalmas családként gondoltam. Aztán belekerültem egy másikba, a Dogma 95 mozgalom közösségébe. Ezért volt az, hogy a Kurszk forgatókönyvének olvasásakor eldöntöttem, több időt akarok a filmben eltölteni a közösséggel a tragédia előtt. Fel akartam tárni a szívét. Látni akartam, ezek az emberek hogyan éltek együtt.
Ez a közösségiség felidézi a kereszténység felebaráti szeretet-fogalmát. Az életről és halálról szóló Kurszk pedig nem véletlenül ágyazódik be ebbe a kontextusba. Az első felvonás az esküvőt mutatja be, a harmadik a temetést, és ezeket a terhes Tanya, az életadó nő köti össze.
– Ez a történet nyilvánvalóan életről és halálról szól – mondja Vinterberg. – Arról, hogy fogy az idő, sokan elveszítik az életüket, de arról is, hogy új élet születik. A feleségem pap. Szerinte a halálról régebben sokkal többet beszéltek az emberek. Sokkal nyitottabb párbeszéd volt arról, hogy az életünk egyszer véget ér. Mára azonban félelem lengi be a témát, ami szerintem nem feltétlenül egészséges. Ez a film pedig szembesít minket azzal, hogy előbb-utóbb mindannyiunk számára elfogy az idő.
A rendező víziója
– Olyan filmet készítettünk, amely egy másik országban játszódik, mégis valahogy mindenki angolul beszél benne: hogy ebből ne jöjjek ki rosszul, mindenekelőtt meg kellett találnom a módját, hogyan legyünk hitelesek – magyarázza Vinterberg. – Ez nagyon fontos volt számomra. A hitelesség olyan dolgokkal is összefügg, mint például a kameramozgatás. Lényeges volt, hogy nagyon organikus viszony legyen a kamera és a színészeink között. Egyes pillanatokban spontánnak érződik a kameramozgás, de ezt kombinálni akartam a grandiózusságra törekvő mozis látványvilággal. Mert ebben a történetben igenis jókora adag grandiózusság van. Gondoljunk a tengeralattjáróra és magára a katasztrófára, meg persze a tájakra.
– Számomra a film minden egyes karaktere valós személy – folytatja a rendező. – Mindegyiket meg tudom és meg is akarom védeni. Még ha rossz döntéseket is hoznak. Petrenko admirális például meghozza azt a döntést, hogy nem menti meg az áldozatokat. De csak azért, mert komoly dilemmája van. Ő a felelős az Északi Flottáért és elképesztően fontos titkokért. Ez a munkája. Ezt védi az emberekkel szemben. Szerintem ez rossz döntés, mégis kész vagyok harcolni érte mint karakterért. A sztoriban mindenki képes magyarázatot adni a tetteire.
– Ezt különösen szeretem Thomasban – mondja Matthias Schoenaerts. – Nem démonizálja egyik oldalt sem. Nem ragasztja rá a kormányra a „gonosz” címkét. Mindig a nüanszok, az emberség érdekli. Ezért kellett neki megrendeznie a filmet. A Kurszk nem jóról és rosszról szól, hanem arról, hogy a kettő néha összekeveredik, és nem lehet megkülönböztetni őket egymástól.
– A forgatókönyv több szinten is működik – teszi hozzá Zeitoun. – A mélyben, a tengerfenéken kezdünk, de aztán feljebb megyünk, és megnézzük Oroszország és a Nyugat viszonyát. Aztán a terra firmát, a családok életét. Szerintem ez a legvinterbergibb része a filmnek. Thomas ezt tartotta igazán szem előtt: hogy ne csak a tengeralattjáróban rekedtekről szóljon a film, hanem azokról is, akik meg akarták menteni őket. Fontos volt számára, hogy minden hiteles legyen. Ebben az értelemben a Kurszk nagyon is rokonítható Thomas legszemélyesebb filmjeivel. Ez érződik is a produkción. Ő nem egy sima iparos.
– Lehet, hogy nem ő írta a forgatókönyvet – folytatja a producer –, de az előkészületektől kezdve mindent beleadott a projektbe. Rengeteg ötletet hozott. Ugyanolyan szoros viszonyt alakított ki a forgatókönyvíróval, mint a színészekkel. Soha nem húzta fel magát. Ő mindig csak kér, javaslatokat tesz, kérdez, és szép fokozatosan a sajátjává teszi az alapanyagot. Miközben nagyon is tiszteletben tartja a forgatókönyvíró munkáját. Ha egy jelenetben zavarta valami, felhívta Robert Rodatot, és megbeszélték. Robert ugyan Amerikában volt, mi meg Európában, de türelmesen vártunk. Fel se merült, hogy Thomas ne vegye figyelembe Robert álláspontját. Rendezhetett volna filmet a mélyben rekedt tengerészekről vagy politikai csatározásról, ez mind benne volt az alapsztoriban, de őt nem ezek érdekelték. És minket sem.
A színészek
A film számos nemzetközi sztárt vonultat fel: olyan színészek adták hozzá a nevüket, mint Matthias Schoenaerts, Léa Seydoux, Max von Sydow, Colin Firth és Peter Simonischek.
– Matthiasszal a Távol a világ zajától forgatásán dolgoztam először együtt – emlékszik vissza Vinterberg. – Együtt hoztuk létre Oak karakterét, akibe mindketten beleszerettünk. Szerintem Matthias ezért gondolt rám ehhez a filmjéhez. És talán azért, mert meglátta a párhuzamot Oak és Mikhail között: mindkettő nagyon nemes, heroikus és szerény figura. Egyúttal nagyon szerethető, erős és gyengéd. Kifinomult, csodás karakterek.
– Matthias a spontaneitás híve, szeret a pillanatban élni. Én tervező alkat vagyok. És mivel olyan nagylelkű, odaadó színész, mindig kitartóan eljárt a próbáinkra. Pedig szerintem jobban szerette volna, ha nagyobb teret kap a forgatáson a spontaneitás.
– Jó ötletnek tűnt egy filmben szerepeltetni Léa Seydoux-t és Matthias Schoenaerts-t – folytatja a rendező. – Mindketten kiváló színészek, és szerintem mindkettőjükben van egy kis orosz vonás. Bár azt nem tudom, az oroszok erről mit gondolnak. Léa ráadásul látványosan terhes volt a forgatás alatt, ami jól jött a filmhez. Ő is nagylelkű volt, végig száz százalékig nyitottan viselkedett. Hajlandó volt megmutatni a legtörékenyebb oldalát, a kamerának és a stábnak egyaránt. Komoly bizalmat éreztem felőle. A karaktere pedig igazán szívszorító. Nagyon őszinte, törékeny, sebezhető figura. Bátor volt Léától, hogy ezt mind megmutatta magából.
Seydoux, akit a nézők leginkább egy értelmiségi leszbikus nő és egy James Bond-lány karakteréről ismerhetnek, most először játszott anyát.
– Szerintem sokat segített nekem az, hogy anya lettem – véli a színésznő. – Mindig is tiszteltem az anyaságot. Számomra ez a mozi egyik legfontosabb témája. Az anyaság és a szeretet. Úgyhogy Tanya sztorija különösen rezonált bennem. Szerintem minden anya könnyen kapcsolódik hozzá.
Vinterberg a Mishát játszó Artemij Szpiridonovról a következőket mondja:
– Egy kis csoda az a fiú! Aranyos, együttműködő, kíváncsi és iszonyú tehetséges. Egyébként ő volt az egyetlen orosz színészünk. Akartam is, hogy egy ponton szólaljon meg oroszul, de nem találtam a filmben a helyét. Csak röhejessé tette volna a többi 107 színészt.
– Ez volt Artemij első filmje – teszi hozzá Seydoux. – Nem hivatásos színész. De zseniális. Hihetetlenül intelligens. És nem is igazán színészkedett, inkább magát adta. Egyszerű és közvetlen alakítást nyújtott. Nagyon jó volt vele dolgozni.
Ami Colin Firthöt illeti, Vinterberg csak dicsérni tudja.
– Lenyűgöző színész. Igazi filmsztár. De nem drogozik, nem késik, mindig megjegyzi a szövegét, hihetetlenül alázatos és odaadó. Sőt, még izgul is az alakítása miatt! És nagyon, nagyon jó, mindenben, ami ritkaságnak számít. Imádtam vele dolgozni.
Még David Russell is odavolt Firth alakításáért.
– Zseniálisan adta elő azokat az érzelmeket, amikről beszéltünk: a filmből tökéletesen átjön, milyen technikai kihívások merültek fel, milyen szomorúság és frusztráció lett úrrá rajtunk, és persze a kudarcélmény, hogy végül nem sikerült megmentenünk a legénységet. Colin mindent megtett azért, hogy a lehető leghitelesebb alakítást nyújtsa. És az alapján, amit láttam, ez sikerült is neki. De volt egy jelenet, aminél azt mondtam neki: „Colin, nem vagyok benne biztos, hogy ez most jól sikerült.” Úgyhogy átadtam neki a jelenetre vonatkozó jegyzeteimet. Amikor ezt otthon elmeséltem a feleségemnek és a lányomnak, egyből nekem ugrottak, hogy mégis hogy képzeltem ezt – nevet Russell.
A Vinterberggel való munka
– Először a színházi munkáján keresztül kerültem kapcsolatba Vinterberggel – jegyzi meg Peter Simonischek. – Úgy tíz éve rendezett egy nagyon jó darabot, A temetést. Aztán pár évvel később, Bécsben láttam A kommuna című mozifilmjét. Aztán megnéztem az összes többit. Mindig vonzanak a mágusok!
A hitelességet és tisztaságot kereső színészek szemében Vinterberg csakugyan amolyan mozis „mágus”-nak számít.
– Nagyon szerettem együtt dolgozni Thomasszal – vallja be Seydoux. – Nagyon okos és intuitív. A kommunikáció végig könnyű és természetes volt. Nem lehet mindent kifejezni szavakkal, néha elég egy tekintet, és gyakran láttam rajta, hogy ugyanarra gondolunk. Hihetetlenül empatikusan viszonyult a nők és a tengerészek történetéhez. Szóval egy hullámhosszon voltunk.
Schoenaerts egyetért.
– Szerintem Thomasban az a különösen érdekes, ahogyan megtalálja az egyensúlyt a makro- és a mikrorealitás között. A Kurszk sztorijában ott van egyrészt a diplomáciai realitás, ami a történet idején kiemelkedő jelentőséggel bírt. Másrészt ott az érintett családok makrorealitása: őket valósággal szétszakítja a félelem és a tudat, hogy a szeretteik versenyt futnak az idővel a túlélésért. Thomas pedig zseniálisan egyensúlyozza a két világot.
Colin Firth még ennél is messzebb megy.
– Én csakis Thomas miatt vállaltam el a filmet. Jól emlékszem a Kurszk-katasztrófára, azt gondoltam, erről érdemes lenne forgatni. De alapvetően Vinterberg kellett hozzá. Már vagy 15-20 éve együtt akarok dolgozni vele, most végre sikerült. Amikor pedig szeretjük valakinek a filmjeit, nagyon érdekes élmény szorosan együttműködni vele, megfigyelni, milyen a munkafolyamata, hogyan hoz létre valamilyen alkotást, ami annyira magával ragadó. És Thomas nem okozott csalódást.
– Ráadásul mindenkivel képes együtt dolgozni – folytatja a színész. – Van egy sajátos antennája. Nem csak ahhoz ért, hogy koherensen és logikusan felépítsen egy sztorit. Arra is rá tud érezni, hol kell nyakon csípni a nézőt. Hol kell ráijeszteni. Meglepni. Tudja, mikor unalmas egy jelenet. De azt is látja, hogy egy alapvetően eseménytelennek tűnő, párbeszédes szituációnál mi van a mélyben, mit lehet belőle kihozni. Egy egyszerű „Odaadnád a sót?” jellegű, vacsorajelenetes kérés mögött meglátja az adott szereplő félelmeit, bizonytalanságait. Arról van szó, hogy Thomas mindig a jelenet velejét keresi. Az én karakterem például lehetett volna egydimenziós katona, aki parancsokat osztogat, és zsargonban beszél. De én egyáltalán nem ezt éreztem a figurámról.
– Thomas nagyon különleges kapcsolatot ápol a színészeivel – állítja Zeitoun. – Ez abszolút a bizalomra épül, a színészek nyugodtak a társaságában. Azt hiszem, életemben nem láttam még keményen beszélni egy színésszel. Mindig mosolyog, mindig megnyugtató a jelenléte. Ehhez rengeteg türelem kell, és persze sok más tulajdonság. Sokan 13-14 óra munka után elveszítik a türelmüket, de ő nem, bármit kérhettek tőle. És így ő is mindent megkap a színészeitől. A bizalom kölcsönös.
A kreatív csapat
Vinterberg két régi, hűséges kollégáját is felvette a stábba: az operatőr Anthony Dod Mantle-t és a vágó Valdís Óskarsdóttirt, akikkel A születésnap óta dolgozik együtt.
– A vágó Valdís Óskarsdóttiral már sok évre nyúlik vissza az együttműködésünk – mondja a rendező. – Izlandi, és nem ismer kompromisszumokat. Elképesztően bátor, erős és összeszedett jellem. Olyasvalakire volt szükségünk, aki segít a merész döntésekben, és ő tökéletes választásnak bizonyult.
Az operatőr Anthony Dod Mantle-lel még a Dogma előtt ismerkedtem meg, már a legelső filmemen, A legnagyobb hősökön is együtt dolgoztunk – emlékszik vissza Vinterberg. – Mindketten lánglelkű, egocentrikus fiatalok voltunk. Mostanra megnyugodtunk. Anthony mindenekelőtt nagyon jó barátom, ami sokat segített. Én olyan emberekkel akarok dolgozni, akiket tiszteletek, és őt rendkívül nagyra tartom. Mindig sikerül ledöntenie a gátakat a színészekkel. Az elmúlt 10-15 évben pedig úgy kiismerte Hollywoodot, mint a tenyerét. Szóval a tapasztalatát és a képességeit egyaránt felhasználhatta ennél a filmnél.
Anthony Dod Mantle így vall közös múltjukról:
– A legnagyobb hősök mindkettőnk szívéhez közel áll. Az elkészítése után egy évvel magába szippantott minket az őrült Dogma-mozgalom, és teljesen szétszóródtunk a világban. De Thomassal öt filmen is együtt dolgoztunk, szóval mi amolyan testvérek maradtunk. Csak aztán egy időre mégis elsodródtunk egymástól, majd hirtelen megkeresett a Kurszk ötletével. Úgy éreztem, ez ideális film lenne ahhoz, hogy felvegyük a fonalat. Ötpercnyi csevegés után máris visszazökkentünk a régi kerékvágásba.
– Amint hozzáláttunk a film előkészítésének – folytatja az operatőr –, Thomas, Ariel és én elkezdtünk beszélgetni látványtervezőkkel. Felhívtam egy régi jó barátomat, Wim Wenderst, ő pedig Thierry Flamand-t ajánlotta. – Wenders három filmen is dolgozott Flamand-nal: A világ végéig, a Túl a felhőkön és Aranjuezi szép napok című produkciókon. – Azt mondta, szerinte izgalmas választás lenne, én pedig megbízom Wimben. Szóval Thierryvel az előkészítési fázis vége felé találkoztunk, amikor egy látványtervezőnek már nehéz feladat igent mondania egy ilyen nagy kaliberű filmre úgy, hogy azért olyan sok pénzünk nem volt rá. Kreatív és ambiciózus, egyúttal türelmes alkotóra volt szükség. Thierry pedig rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Toleráns, excentrikus, vizuális alkat, szakmailag a topon van, és közvetlen. Plusz tudott nekünk szerezni egy jó tengeralattjárót, ami nem kis dolog.
A film vizualitása
– Nagyon kíváncsian közelítettem a filmhez – állítja Vinterberg. – Én nem az a fajta robbantgatós rendező vagyok. Ne felejtsék el, a kilencvenes években dogmáztam. Ez pedig attól nagyon messze van! Szóval úgy voltam vele, egy kisfiú vagyok egy áruházban, és próbálom kisilabizálni, mit lehet és mit nem, ehhez pedig a lehető legprofibb kollégákkal vettem körbe magam. Szerencsére mindenki egyszerű, de ragyogó ötletekkel állt elő. Például, ha egy helyiséget kellett volna elárasztani vízzel, inkább megépítettük a szobát, és elsüllyesztettük egy medencében.
– A forgatókönyv eleve izgalmas vizuális dokumentum volt – mondja az operatőr. – Nem akciófilmről, hanem drámáról beszélünk. Thomas pedig ebben a legjobb. Tudtam előre, hogy vizuálisan nagy kihívás lesz a film, de azt nem, hogy fizikailag is ennyire. Nem is tudom, miért hittem, hogy olyan jól fogunk szórakozni.
A forgatás elsődleges kelléke természetesen maga a Kurszk tengeralattjáró volt. A látványtervező Thierry Flamand egyik legnagyobb munkája a 9-es rekesz megépítése volt, ahol a tengerészek a második felvonás nagy részét töltik.
– Ez egy elsüllyeszthető rekesz, amit lassan meg lehet dönteni, így tudunk játszani benne a vízszinttel – fejti ki Dod Mantle. – És fentről kényelmesen bevilágíthattam, nem kellett attól félnem, hogy a kábelek majd belógnak a vízbe. És volt víz alatti világításunk is. A tengeralattjáró több kisebb részét is megépítettük, például a többi rekeszt, a 6-ost és a 7-est, valamint a járatokat. Szépen összeraktuk őket, és megcsináltuk a sztoribordot is, hogy lássuk, hogyan kell majd összevágni a filmet. Jókora kirakós volt.
A film konzultánsaként ismert David Russell megerősíti, hogy a film művészeti részletének munkatársai rendkívül hitelesen és alaposan bántak a tengeralattjárós kellékekkel és felszerelésekkel.
– Ellátogattam az Antwerpen melletti stúdióba, ahol megépítették a tengeralattjáró díszletét. Meg kell mondjam, lenyűgöző munkát végeztek. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen realisztikus lesz a végeredmény. Még az LR5 nevű mélytengeri kutatóegység modelljét is megépítették, ami szintén nagyon élethűre sikerült.
Vinterberg azzal a technikával is élt, hogy a Kurszk süllyedésénél anamorf képaránnyal forgatott, majd amikor a történet szerint minden elveszett, visszazsugorított 1:1.66-os arányra, ami szinte mitikus erővel ruházta fel a filmet: a látvány olyan benyomást kelt, mintha egy gyerek szemén keresztül ismernénk meg a „mesét”.
– Szerintem az a legpontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy egy gyerek szemszögét akartuk felvenni – magyarázza a rendező. – Amikor Misha végignézi, hogy az apja eltűnik az óceánban, kiszélesítjük a képarányt. Azt akartam érzékeltetni, milyen határtalan az a víztömeg, ami elnyeli a fiú apját. Egyúttal azt is közölni akartam a nézővel, hogy igazából most kezdődik el a történet. Olyan ez, mint egy fejezetnyitás. A film végén, amikor ismét beszűkül a képarány, azt jelezzük, hogy fogynak a lehetőségek és az idő. De erről nem akarnék többet mondani, inkább a nézőkre bízom az értelmezést.
A forgatás
– A filmet két helyszínen vettük fel – meséli Ariel Zeitoun producer. – A nagy részét Belgiumban, az antwerpeni AED stúdióban. És ezek mellett kerestünk néhány kisebb forgatási helyszínt Belgiumban. Aztán Franciaországban is dolgoztunk néhány hétig, leginkább katonai bázisokon, amiből nyilván sokat profitáltunk. A francia haditengerészet végig nagyon nyitott és együttműködő volt. Azon túl, hogy milyen hajókat bocsátottak rendelkezésünkre, és hogy milyen kiváló számítógépes trükkmestereink voltak, még néhány gyönyörű orosz hadihajóra is futotta, hogy rekonstruáljuk a híres Északi Flottát.
A film felénél a tengerészek kifogynak az oxigénpalackokból, és Mikhail és egy társa önként átmegy az egyik szomszédos rekeszbe – amelyet eddigre teljesen elöntött a fagyos víz –, hogy újakat keressenek. Különben mindannyian odavesznek. A jelenet hihetetlenül feszült, és technikailag is lenyűgöző, ugyanis egyetlen hosszú, látszólag véget nem érő beállításban vették fel, amelynek során mindkét érintett színész a víz alatt úszott.
– Nagyon érdekes az a hosszú, víz alatti jelenet – jegyzi meg Vinterberg. – Amikor évekkel ezelőtt felmerült a film elkészítésének ötlete, azt akartam, hogy nagyrészt hosszú beállításokkal dolgozzunk, mert úgy éreztem, az időtényező kulcsfontosságú a történet szempontjából. És hosszú beállításoknál nézőként jobban megérezzük az időt. De végül elvetettem az ötletet, és csak ennél a különösen feszült jelenetnél forgattam így, amikor a tengerészeknek sokáig kell kibírniuk levegő nélkül a víz alatt. Több mint három perc hosszú felvétel, és nincs benne vágás. Ugyanis volt egy színészünk, aki képes volt több mint négy percet levegő nélkül tölteni a víz alatt. Ezt én lehetetlennek tartottam, de megcsinálta. Mást nem akarok mondani a jelnetről, a többi maradjon a mi titkunk.
A stáb egy igazi tengeralattjárón is készített néhány felvételt: a Le Redoutable-ön, amely a franciaországi Cherbourg-Octeville-ben lévő Cité de la Mer tengerészeti múzeumban található. A legemlékezetesebb ilyen jelenet az, amelyben Mikhail hosszú sétát tesz a Kurszk rekeszeiben, miközben a többi tengerész felszáll a fedélzetre.
– Thierry eredetileg nem akart a Le Redoutable-ön forgatni, mondván, az túlságosan is francia – emlékszik vissza Dod Mantle. – De sikerült kvázi ügyesen felöltöztetnünk, hogy ne tűnjön annak. Rögzíthettünk egy jó hosszú sétát, annyira ép a hajó mindenhol. Ez pedig sokat hozzátett a film hitelességéhez.
Bármennyire is tehetséges operatőr Anthony Dod Mantle, és bármennyire is ért a világításhoz, Vinterberg leginkább azt tartja nagyra benne, hogy milyen jól tud kommunikálni a színészekkel.
– Anthony úgymond táncol a színészeinkkel, és már-már egy mentalista érzékével látja előre, mi hogyan fog festeni a vásznon – mondja a rendező. – Gyakorlatilag tényleg előre látja a jövőt.
Dod Mantle megpróbálja árnyalni a képet.
– Igyekszem mindig kameraközelben maradni. Ideális esetben végig én kezelem. És arra törekszem, hogy az érzelmeim irányítsák a munkámat, hiába ülök épp egy kocsin vagy darun. Próbálok felvételről felvételre új nézőpontot felvenni. Úgy kell ezt az egészet elképzelniük, hogy ott állok az adott színész vagy színésznő előtt, és csak egy fémtárgy van köztünk. Valójában pedig semmi sem választ el tőle, közvetlen, szinte mágneses a kapcsolat. És valódi. Ezt operatőrként nem tudjuk mindig szavakkal kifejezni, de akkor is ott van. Ha az ember elég nyitott, akkor az idő felében tényleg tudja előre, mi fog történni.
A filmzene
A film a zenei aláfestést is gyönyörűen, egyúttal rendkívül kifinomultan használja. A Kurszk elején és végén – amikor felcsendül a férfikórus – a zene előtérbe kerül, aztán háttérbe szorul. Ezeknél a jeleneteknél különös hangsúlyt kap a film fő témája.
– A kórus esszenciális részét képezi a filmnek – jelenti ki Vinterberg. – A cselekmény elején van egy párbeszéd a fiúk és a férfiak között, ami a végére egyoldalú lesz, mert minden férfi odaveszett. Szerintem a komponistánk, Alexandre Desplat pontosan ebbe kapaszkodott bele, ezért nem tudott nemet mondani a felkérésre. Ezen túl a zenét illetően is a hitelességre, az igazság megragadására törekedtünk. Bár ez nem orosz film, Oroszországban játszódik. De próbáltuk kerülni a kliséket, úgyhogy inkább Oroszország zenetörténetéből merítettünk, és egyes jellegzetes hangszereire támaszkodtunk. Ebből építettük fel a saját kifinomult zenei univerzumunkat, amivel, nem győzöm hangsúlyozni, hűek maradtunk ahhoz az elképesztő hagyományhoz.
Van még egy zenei pillanat a filmben, ami kiemelkedik a többi közül. Az „Enter Sandman” című Metallica-dalról van szó a zenekar mitikus, 1991-es moszkvai Monsters of Rock-koncertjéről: ez megy a tévében, amikor a tengerészek felszállnak a Kurszk fedélzetére. A dal szövege előrevetíti a férfiak életét, és azt is, ez hogyan jelenik majd meg a gyerekek – elsősorban Misha – szemén keresztül.
– Először is hatalmas Metallica-rajongó vagyok – ismeri be Vinterberg. – Dolgoztam is már velük, és egy ideig nagyon szorosan követtem a pályafutásukat. És a szóban forgó koncert a zenetörténelem egyik legnagyobbja. Több százezren voltak ott. Teljesen elképesztett, hogy pont Moszkvában került rá sor. Ráadásul az orosz történelem egy nagyon fontos pontján. Ekkor változott meg minden. Ebből nőtt ki ez a történet. Ekkor indult ugyanis pusztulásnak az Északi Flotta, egyúttal az ország elindult a felszabadulás útján. Ekkor szabadult fel hirtelen az orosz sajtó, ezért kerülhetett sor a filmbeli sajtókonferenciára, aminek a valós forrását bárki megnézheti az interneten. Ironikus módon a Kurszk-tragédia lett az orosz szabad sajtó vége. A koncert tehát radikális változást szimbolizált az országban. Ezért tartom olyan fontos eseménynek.
A kész film
Bár valós eseményeken alapul, a Kurszk végső soron játékfilm. Nagyon is emberi történetet mesél el férfiakról és nőkről, akik a természettel és a kormányokkal küzdenek az életben maradásért.
Ami magát a katasztrófát illeti, a mai napig számos „igazság” kering azzal kapcsolatban, mi történt 2000-ben, és miért. De a puszta tény, hogy David Russell a Brit Királyi Haditengerészet képviseletében konzultánsként dolgozott a filmen, és Firth alakításában szereplőként is megjelenik benne, már önmagában garantálja a produkció hitelességét. Russell azon kevesek egyike, akik ténylegesen részt vettek az eseményekben, és jelenléte a stábban sok szempontból gazdagította a munkát.
– Remélem, ez tényleg így van – mondja Russell. – Mert fontosnak tartom. És Robert Moore-nak is, aki a könyvet írta, elsődleges volt a hitelesség. Természetesen mindketten elfogadtuk, hogy a Kurszk nem dokumentumfilm, hanem az események dramatizált rekonstrukcióját nyújtja. Mégis, ahogy néztem a jeleneteket, szinte szürreális élmény volt. Visszahozott régi érzéseket, azt a mardosó bűntudatot, hogy senkit sem tudtunk megmenteni. És a szomorúságot, amit az érintett családok nevében éreztem.
– A film mindenesetre tényleg hűen adja át a katasztrófa lényegét – folytatja Russell. – És utal az akkori frusztrációinkra és a politikai feszültségekre is. Miért nem kértek az oroszok segítséget másoktól hamarabb? Sok magyarázat van erre. De Thomas és a stáb alapvetően az érzelmekre ható filmet készített, és ebből a szempontból gyönyörű produkció lett.
Ariel Zeitoun producer a következőképpen összegzi a filmmel kapcsolatos tapasztalatát:
– Egyes jeleneteknél az ember azt gondolja producerként: „Hadd vegyék fel, majd úgyis kivágjuk!” Ennél a filmnél is volt két-három ilyen jelenet, de amikor megláttam őket a filmben, mindet hihetetlenül erősnek éreztem. Harcoltam is értük a producertársaimmal. Ezzel kapcsolatban meg is tudom fogalmazni a szakmánk egyik alapigazságát. Amikor az ember játékfilmet gyárt, nem birtokolja az igazságot, csak egy forgatókönyv van a kezében. Ebben aztán van, ami tetszik neki, és van, ami nem. De a forgatókönyv csak egy ugródeszka. Kicsi vagy nagy, nem számít, a lényeg, hogy ebből indulunk ki, aztán a többi fokozatosan kialakul. És akár egyetlen beállítás is olyan további képeket és érzéseket generálhat az emberben, amik egyébként fel se merültek volna benne. Gondoljunk arra, hogy a papíron még csak monológok és dialógok vannak, de a forgatáson már hús-vér emberek. Egészen más a szöveget emberek szájából hallani, akkor helyreáll minden.
– Ez pontosan így volt ennél a filmnél is – folytatja a producer. – Az utolsó jelenetben a gyerek egyetlen gesztussal lázadó tettet követ el. Ebben a jelenetben eredetileg lett volna dialóg, de szép lassan kiesett. Szóról szóra kihullott, míg csak a gesztus és a tekintetek maradtak. És így sokkal erősebb is lett. Összességében tehát azt mondhatom, hogy bármilyen sok filmet láttam és készítettem már, és bármennyi dologról is hiszem azt, hogy tudom, az ilyen finálék még mindig elemi erővel hatnak rám. Mindig lenyűgöz, ha egy ilyen Thomas kaliberű alkotó a rendező, és ekkora ambíciók fűtik a filmet. Ez minden esetben áhítatot vált ki belőlem.
– Máig emlékszem a forgatás első napjára – teszi hozzá a producer. – Toulonban voltunk egy katonai hajón, Thomas mindenkit odahívott: a stábot, a statisztákat, a katonákat, a tengerészeket. Tartott egy kis beszédet, hogy elindítsa a forgatást. Az egyik dolog, amit mondott, az volt, hogy „Olyan emberekről készítünk most filmet, akik meghaltak. Előttük fogunk tisztelegni, nem fogjuk sem kizsákmányolni, sem megbecsteleníteni az emléküket. Őszinték és korrektek leszünk.” Emlékszem, nagyon megindító és egyszerű beszéd volt. Thomas ugyanilyen szellemben közelítette meg a rendezést, és így is készült a film.
David Russell pedig az alábbi módon összegzi a tapasztalatát:
– Valaki a minap azt mondta nekem: „Ez a film rólad szól.” Mire én azt mondtam: „Igazából nem.” Ezt fontos szem előtt tartani. Nem rólam szól, és nem is Petrenkóról vagy Gruzsinkijről. Hanem a tengerészekről. Azokról a tengerészekről, akik tengerre szálltak a Kurszkon, amit az orosz flotta legjobbjának szántak. A kötelességüket végezték a hazájukért. A történet az ő és a családjaik élményeiről szól. Ha lenne ajánlás a film elején, ők lennének a címzettjei. A Kurszk legénysége ugyanis rendkívül különleges csoport.
(Big Bang Media)