George Clooney és Julia Roberts, a két Oscar®-díjas ismét együtt játszik. Közösen szeretnék megakadályozni szerelmes lányukat abban, hogy elkövesse ugyanazt a hibát, amit ők annak idején. A romantikus vígjáték a második esély édes meglepetéséről szól. A Beugró a Paradicsomba mától streamelhető a Telekom TVGO-n.

AZ ALAPOK

Kiveszőben vannak az utóbbi években a nagy stúdiók romantikus vígjátékai. Az alműfaj őse, a screwball comedy a harmincas években született, és szép pályát futott be a 2000-es évekig. Akkortól azonban a romantikus vígjátékok kezdtek eltünedezni a filmvászonról. Ám Ol Parker rendezőnek az volt a benyomása, hogy az utóbbi évek kollektív tapasztalatai hatására a közönség újra szomjazza a romkomot. „Amikor beütött a járvány, egyszeriben érdektelenné váltak azok a dolgok, amiket írtam – mondja Parker. – A világ teljesen megváltozott. Belegondoltam, miről is kéne írni, és arra jutottam, hogy olyasmiről, ami boldoggá teszi az embereket – örömteli és optimista dolgot. A romantikus vígjátékok összehozzák a közönség nagy tömegeit, hogy együtt nevessenek, és az ínséges idők után helyénvalónak látszott, hogy valami ilyesmit varázsoljunk a vászonra.”

Bár a film elsősorban vígjáték, mélyebb, univerzális témákat is boncolgat, mint a szerelem és a megbánás. Figyelmet fordít arra a kérdésre is, mit éreznek a szülők, amikor a gyerekük megteszi az első lépést a felnőtté válás felé. A legtöbb romantikus vígjáték húszas, harmincas éveikben járó hősök lelki tipródásával foglalkozik, a Beugró a Paradicsomba azonban az érettebb korosztály nyűgös szerelmét tárja a nézők elé. „Ott tart a világ, hogy a közönség vicces és vigasztaló szórakozásra vágyik – mondja Bevan. – A romantikus vígjátékok cselekménye egy kicsit kiszámíthatóan csordogál, ám a mi filmünk annyiban váratlan dolgokkal szolgál, hogy izgalmas családon belüli kapcsolatokat és érzelmeket villant fel, s ezt a közönség meghatónak találja majd.”

A RENDEZŐ

Ol Parker (forgatókönyvíró, rendező) eddig legnagyobb sikere a Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA című filmmusical volt, amelyet ő írt és rendezett.

Nagy kereskedelmi és kritikai sikert aratott szintén sztárokat felvonultató filmje, a Keleti nyugalom – Marigold Hotel (The Best Exotic Marigold Hotel), amelyet szintén ő írt és rendezett, s amelyből színdarab is készült. Folytatás is követte: Keleti nyugalom – Második Marigold Hotel (The Second Best Exotic Marigold Hotel).

További jelentős filmjei: Most jó (Now Is Good), A fiú, akit Karácsonynak hívtak (A Boy Called Christmas – forgatókönyvíró), Egy szoknya, egy szoknya (Imagine Me & You).

ÉRDEMES MEGNÉZNI?

Ha hiányolod a 90-es évek romantikus vígjátékait, akkor feltétlenül, de ha csak a színészek miatt döntenél a mozizás mellett, akkor sem fogsz csalódni. A film alapvetően pozitív kritikai fogadtatásban részesült, mely ugyan nem reformálja meg a műfajt, de Roberts és Clooney duója kellemes filmélményt tartogat. A produkció a hazai nézők körében is sikert aratott, a Magyar Filmadatbázisban jelenleg 74 százalékon áll.

romantikus | vígjáték

A film története Wren Butlert, a Chicagói Egyetem friss diplomását követi nyomon, aki elkíséri legjobb barátnőjét, Lilyt vakációzni Balira. Nem sokkal megérkezésük után Lily... több»

forrás: UIP-Duna