Nem jutottál el a Bloodshotra? Napokon belül online is megnézheted!

Már számtalanszor leírtuk, hogy a koronavírus-járvány térdre kényszerítette a filmipart világszerte. Nem csak a mozik zártak be szinte már minden országban, de a stúdiók is rendre leállították éppen forgó projektjeiket. Azok a filmek pedig, amik a globális válsághelyzet dacára mégis a mozikba kerültek, már most jelentős veszteséget könyvelhetnek el.

Ilyen többek közt a Bloodshot, Vin Diesel vadonatúj akciófilmje is. A mozibezárások miatt (is) alig-alig ül be valaki rá, így komoly veszteséget termel a Sony számára. A Sony viszont keresi és a jelek szerint meg is találta a megoldást a kérdésre. Alig néhány héttel a mozis premier után máris digitális forgalmazásba küldik a képregényfilmet. Először – március 24-én – csak a tengerentúlon, de nem sokkal később már világszerte megvásárolható lesz a film a legtöbb digitális áruház kínálatában.

A Sony ezzel nem csak a saját veszteségét szeretné minimalizálni, de egyúttal a karantén vagy az önkéntes távolságtartás miatt otthon maradt rajongóknak is segíteni szeretnének. Mert szórakozásra ezekben a nehéz időkben is nagy szükség van, és a filmek, sorozatok remek eszközei lehetnek ennek.

A Bloodshot története Ray Garrisonról, az egykori katonáról szól, aki küldetés közben életét veszti. Ám az RST vállalat felhasználja a testét egy kísérlethez: nanobotokat fecskendeznek a vérébe, amitől villámgyors regenerálóképességre és természetfeletti erőre tesz szert. Az így megállíthatatlanná vált katona pedig bosszút esküszik, épp csak az emlékeit kell először megtalálnia.