Szerda van, ideje újra megnézni, hogy miként teljesítettek a mögöttünk hagyott héten a Netflix filmjei és sorozatai! És bizony most nagyon is érdemes megnézni, mert olyan nézettségi mutatót villantott egy új sorozat, amire nem is emlékszünk, mikor volt példa utoljára. De a második helyezett sem szégyenkezhet, bődületes óraszámok repkedtek a héten.
Az élen egy vadonatúj sorozat, a Nem versz át végzett, de hogy! Több mint 238 millió órányi nézettséget generált 37,1 milliós nézettséggel. A második helyre futott be A nagy pénzrablás: Berlin, amely bármikor máskor első lehetett volna a maga 146 millió órájával és 22,3 millió nézőjével, de nem most! A képzeletbeli dobogó legalsó fokára az új katasztrófafilm, A hó társadalma ért oda „szerény” 56 millió órával és 22,9 milliós nézettséggel.
Innentől jóval sűrűbbé válik a mezőny, hiszen a negyedik A sötétség teremtménye 39 millió órát, az ötödik Én és a Walter fiúk 34 millió órát, míg a hatodik Az elragadó démon szintén 34 millió órát tudott felmutatni. A hetedik helyre A Sun-fivérek ért oda 30 millió órával.
A nyolcadik helyre futott be A védelmező 3 3 27 millió órával, mögötte pedig egy dokumentumfilm, az Az vagy, amit eszel: Az ikerkísérlet végzett közel 27 millió órával. A múlt heti aranyérmes Rebel Moon 1. rész: A tűz gyermeke pedig a maga 25 millió órájával a tízedik helyre csúszott vissza.
65 Rebel Moon 1. rész: A tűz gyermeke (2023)
(23) (3)
akció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi
Netflix
Egy galaxis népe elküld egy fiatal lányt, hogy más bolygóktól kérjen segítséget, hogy meg tudják védeni kolóniájukat egy zsarnoki hatalommal szemben. több»
Szereplők: Anthony Hopkins, Charlie Hunnam, Sofia Boutella, Cary Elwes, Jena Malone
68 Az vagy, amit eszel: Az ikerkísérlet (2024)
(1)
Netflix
Egypetéjű ikrek nyolc héten át változtatják étrendjüket és életmódjukat egy egyedülálló tudományos kísérletben, amelynek célja annak feltárása, hogy bizonyos... több»
71 A védelmező 3 (2023)
(34) (2)
Netflix
Robert McCallt (Denzel Washington) a saját lelkiismerete gyötri. A saját kormányának bérgyilkosaként a múltban sok olyan dolgot kellett megtennie, amit már nem tud összeegyeztetni... több»
Szereplők: Denzel Washington, Dakota Fanning, Melissa Leo, Bruno Bilotta, David Denman
75 A Sun-fivérek (2024)
(6)
Netflix
A film Charles Sunt követi nyomon, a tajpeji gengsztert, aki belerázódott a kegyetlen gyilkos életébe, de Los Angelesbe kell mennie, hogy megvédje anyját és öccsét, miután apját... több»
Szereplők: Michelle Yeoh, John Cho, Madison Hu, Alice Hewkin, Highdee Kuan
85 Az elragadó démon (2023)
(4)
dráma | fantasy | romantikus | vígjáték
Netflix
Egy izgalmas akciódráma, amely egy Chaebol-örökösnő, Do Do-hee és Goo-won, egy démon, aki egyik napról a másikra elveszíti képességeit, románcát és heterogén... több»
75 Én és a Walter fiúk (2023)
(11)
Netflix
A történet a tizenöt éves manhattani Jackie Howardot követi, aki egy tragikus balesetben elveszíti családját. Jackie maga mögött hagyja a kiváltságos és rendezett New York-i... több»
Szereplők: Nathaniel Arcand, Noah LaLonde, Marc Blucas, Sarah Rafferty, Corey Fogelmanis
85 A sötétség teremtménye (2023)
(5)
akció | dráma | történelmi
Netflix
1945 tavaszán Gyeongseongban, a Korea feletti japán uralom idején két fiatal felnőtt szembesül egy különös, kapzsiságból született lénnyel, és harcolnak ellene a túlélésért. több»
Szereplők: Seo Joon Park, Ha-Joon Wi, Ji-hwan Park, Harrison Xu, Claudia Kim
83 A hó társadalma (2023)
(33) (6)
dráma | életrajzi | kaland | katasztrófafilm
Netflix
Egy rögbicsapat repülőgépe lezuhan egy gleccseren az Andokban. Az a néhány utas, aki túléli a balesetet, a világ egyik legnehezebben túlélhető környezetében találja magát. több»
Szereplők: Enzo Vogrincic, Agustin Pardella, Matías Recalt, Esteban Bigliardi, Rafael Federman
83 A nagy pénzrablás: Berlin (2023)
(13)
Netflix
Visszatérve A nagy pénzrablás eseményei előtti aranykorba, Berlin és egy mesteri banda összegyűlik Párizsban, hogy megtervezzék minden idők egyik legambiciózusabb rablását. több»
Szereplők: Begoña Vargas, Julio Peña, Najwa Nimri, Pedro Alonso, Tristán Ulloa
79 Nem versz át (2024)
(25)
Netflix
Az özvegy anyukát, Myát megzavarja a kisgyermeke dajkakameráján rögzített kép elhunyt férjéről. több»
Szereplők: Richard Armitage, Michelle Keegan, Joanna Lumley, Adeel Akhtar, Hattie Morahan