Michael Cuesta Amerikai bérgyilkos című rendezését még 2017-ben mutatták be a hazai mozik, ám úgy tűnik, hogy a magyarországi előfizetők most kattantak rá csak igazán a Netflixen.
Merthogy a film jelenleg a harmadik legnézettebb tartalomnak számít a platformon. A történet szerint Mitch Rapp annak idején még fényes sportkarrier előtt állt, ám egy baleset örökre megváltoztatta az életét. Később beválogatták őt az ország egyik legelitebb osztagába, ahol profi és halálos harcost faragtak belőle, hogy képes legyen teljesíteni a leglehetetlenebb küldetéseket is.
A 33 millió dollárból készült Amerikai bérgyilkos ugyanakkor “mindössze” 66 millió dollárt hozott a kasszáknál, ráadásul a kritikusok sem lelkesedtek kifejezetten érte. A film a Rotten Tomatoes portálon a szakmától 35, míg a nézőktől 61 százalékos értékelést kapott, mindemellett a hazai közönség 62 százalékra értékelte a Mafabon.
A film főszerepeiben Dylan O'Brien, Michael Keaton, David Suchet, Taylor Kitsch, Scott Adkins, Kamil Lemieszewski és Navid Negahban láthatók, az Amerikai bérgyilkos tehát elérhető a platformon a mafabos adatlapon található Netflix ikonra kattintva pedig közvetlenül elindíthatjátok a lejátszást, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál.
62 Amerikai bérgyilkos (2017)
Sok évvel azelőtt, hogy megkezdte volna a harcot a terroristák ellen, Mitch Rapp egy tehetséges diák és sportoló volt. Azonban egy tragédiát követően beválogatták őt az ország... több»
Szereplők: Dylan O'Brien, Michael Keaton, David Suchet, Taylor Kitsch, Scott Adkins